Átláthatóbb rendszert szeretnének

Királyhelmec. Átláthatóbbá kívánják tenni a szociális foglalkoztatási programban részt vevők tevékenységét Királyhelmecen.

Királyhelmec. Átláthatóbbá kívánják tenni a szociális foglalkoztatási programban részt vevők tevékenységét Királyhelmecen. Nagy Dezső polgármester elmondta, a városi hivatalban a közeljövőben olyan munkatervet dolgoznak ki, amely alapján figyelemmel kísérhetik a foglalkoztatási programba bekapcsolódó szervezetek és magánvállalkozók által alkalmazott munkavállalók tevékenységét. Ennek alapján a várost különböző zónákra osztják majd fel, így a foglalkoztatók és a lakosok számára is nyilvánvaló lesz, hogy az egyes körzetek tisztán tartásáért kik a felelősek, és az is, hogy hol vannak még hiányosságok. A királyhelmeci városi hivatal jelenleg mindössze 70 embert alkalmaz a szociális foglalkoztatási programban. A polgármester azt szeretné elérni, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévők számára pluszjövedelmet biztosító programba csak olyan személyek és szervezetek kapcsolódhassanak be, akik konkrét tevékenységet végeznek.

Királyhelmecen az idén a közterületekre mintegy 7000 tő virágot ültettek. A városszépítő munkálatok keretében több mint 170 négyzetméternyi területre kerültek növények, és új virágágyakat is kialakítottak. Tavasszal megmetszették a díszfákat és az élő sövényt, kitakarították a parkokat, és elszállították az ősz folyamán lehullott faleveleket. A királyhelmeci közterek látványos megszépülésén egyébként épp egy olyan 15 fős csapat dolgozik, melynek tagjait a szociális foglalkoztatási program keretében alkalmazták. Mindennapi feladataik közé tartozik a kiültetett növények öntözése, permetezése, gondozása és a parkok tisztán tartása is. Nagy Dezső úgy véli, ahhoz hogy a civil szervezetek és pártok által foglalkoztatott csoportok tevékenysége is hasonló, látványos eredményeket hozzon, azok munkáját mindenképpen koordinálni kell. A város különböző pontjainak takarítását végzők munkáját a műszaki szolgáltatások üzeme járművekkel és gépekkel is segíthetné.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?