Régió

Átadták a Monostori hidat

Komárom | Az avatás Igor Matovič szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével zajlott. Az új komáromi Duna-híd habár már ma késő délutántól használható, a magyar rendőrség által végzett határellenőrzés miatt egyelőre forgalomkorlátozás várható.
author
Vataščin Péter

2020. szeptember 17. 11:50

Átadták a forgalomnak a Monostori hidat
- Somogyi Tibor felvételei

A járványhelyzet miatt szűkkörű avatóra került sor, amelyről hiányoztak a helyi lakosok és érdeklődők.

„A híd építése a jövő építése” – fogalmazott a megnyitón Orbán Viktor, aki felidézte, hogy számára ez a második hídavatás, ugyanis 2001-ben is ő volt a kormányfő, amikor átadták a Párkány és Esztergom közti Mária Valéria hidat.

Többek között szólt a Magyarország és Szlovákia közti szoros együttműködésről, amely kapcsán kitért arra is, hogy ha a környékbeli országok „nem szervezik meg a régiót, akkor mások fogják”.

Igor Matovič kormányfő arról beszélt a járványra utalva, hogy valaki azt hihetné, tévedés a mostani hídavatás, de meglátása szerint ebben az időszakban az ilyen fejlesztések még fontosabbak, mint egyébként.

Kiemelte, az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló projekt összekötő jelképként magát az EU-t is szimbolizálja. Egyúttal reméli, hogy a magyar kormányfővel közösen még több ezer emberek közti hidat fognak átadni.

Galéria
Átadták a komáromi Monostori hidat
Átadták a komáromi Monostori hidat
Átadták a komáromi Monostori hidat
Átadták a komáromi Monostori hidat
+39

Korlátozás és halasztás

Információink szerint a hídon a késő délutáni órákban indulhat meg a forgalom. A hídon át valószínűleg nem lesz teljesen akadálytalan a közlekedés, ugyanis a Magyarország által szeptember 1-én életbe léptetett határzár miatt a magyar rendőrség folyamatosan ellenőrzi majd a forgalmat.

A hídavatóra az eredeti tervek szerint május végén kerülhetett volna sor, de menet közben a járványhelyzet felülírta ezt az ütemezést. Ezután augusztus második feléről bukkantak fel híresztelések. Végül néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy szeptember 17-ére csúszott az avatás.

Új konstrukció

A Monostori híd nevet viselő konstrukció alapkövét 2017. október 17-én tették le. A kivitelezés nettó 91,2 millió euróba került. A hidat a személy- és tehergépjárművek mellett gyalogosok és kerékpárosok is használhatják. A pilon Duna-fenéktől számított magassága 118 méter, amelyből 98 méter magasodik a víz fölé. A acélkonstrukció össztömege 7180 tonna, amelyhez még hozzá kell számítani a 320 tonna súlyt kitevő kábeleket. A híd várhatóan tehermentesíti a 19. század végén épült Erzsébet-hidat.

Galéria
Képek a Monostori híd pilonjának tetejéről
Képek a Monostori híd pilonjának tetejéről
Képek a Monostori híd pilonjának tetejéről
Képek a Monostori híd pilonjának tetejéről
+3

Elkerülőút nélkül

A híd megítélése az úthálózat fejlettsége és a közlekedési terhelés miatt azonban nem egységes a két országban. Míg a magyar oldalon egy elkerülőúton lehet elhaladni déli irányban Dél-Komárom mellett az M1-es autópálya felé, addig a szlovákiai részen keleti irányban muszáj áthajtani a városon. Az óvatos becslések szerint nagyjából egy évtized múlva készülhet el a komáromi elkerülőút. Emiatt a helyiek közül sokan attól tartanak, hogy a Monostori híd által megnövelt forgalom elviselhetetlen terhelést fog jelenteni a városnak és a környékbeli településeknek a következő években.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
orvosok k

A képviselők elégedettek, az egészségügyi dolgozók tiltakoznak

Richard Sulík

Az OĽaNO felszólította az SaS-t, hogy ne blokkolja tovább a parlamenti ülést

Dušan Dědeček

A gázoló ügyvédje emlékeztet: a bíró nem Dědeček bűnösségéről vagy ártatlanságáról döntött

részeg sofőr k

Részeg sofőrt üldöztek Dunaszerdahelyen, a férfi megpróbált elmenekülni a rendőrök elől

GYORSHÍR: Járdán sétálok közé hajtott egy autós

Vizsgálati fogságba kerül az édesanyát gyerekeivel elgázoló részeg sofőr

temető k

Érsekújvár: A temetésen jött rá, hogy a koporsóban nem az elhunyt édesapja, hanem valaki más fekszik

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.