Apaszerepben a KFC edzője

Komárom. A III. liga nyugati csoportjában közreműködő komáromi KFC Majorka az elmúlt hét végén gólnélküli döntetlenre játszott a listavezető nagyszombati Spartak B csapatával.

Komárom. A III. liga nyugati csoportjában közreműködő komáromi KFC Majorka az elmúlt hét végén gólnélküli döntetlenre játszott a listavezető nagyszombati Spartak B csapatával. A találkozón kis híján egy esztendős kihagyás után ismét pályára lépett a violák edzője, Michal Tot is, aki már egyszer elbúcsúzott aktív pályafutásától. „Igen, tavaly ünnepélyes keretek között elköszöntem. Mondhatni apaszerepben tértem vissza a játéktérre. Fiatal csapatunk van, kevés nálunk a rutinos futballista. Ezért döntöttem úgy, hogy újfent csatasorba állok. A védelem tengelyében az ellenfél támadásainak megállítása, a társak irányítása tartozott a feladatkörömbe. Gólt nem kaptunk, tehát jól végeztem a munkámat. Azt tapasztaltam, hogy erőnlétem még a régi. Csupán a párharc hajrájában szedtem szaporábban a levegőt. Az utóbbi napokban ugyanis náthalázzal viaskodtam, gyógyszereket fogyasztottam. Addig maradok a pályán, amíg be nem érnek a fiatalok” – magyarázta a visszatérést kiváltó okokat a 38 esztendős tréner, aki csapata egyetlen sárgáját is begyűjtötte. „Szabálytalanságért kaptam, megérdemeltem. Sokkal fontosabb, hogy bebizonyítottuk, a mezőny legjobbjával is képesek vagyunk lépést tartani. Pontot szereztünk, ami önbizalmat adhat a folytatáshoz védenceimnek” – sommázta benyomásait Michal Tot, aki ezentúl ismét kettős szerepkörben, játékosedzőként harcol majd övéi sikereiért. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?