A kis herceg szerzője nyolcvan éve halt meg

dd

Nyolcvan éve halt meg Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta. Mozgalmas életet élt és csupán negyvennégy év jutott neki ezen a bolygón, de ezalatt is halhatatlan lett.

Régi arisztokrata családból származott, építészetet tanult, majd 1921-ben bevonult katonai szolgálatra, ahol repülős kiképzést kapott. Gyerekkori vágya teljesült ezzel. Az akkori francia gyarmat Marokkóban lett pilóta, később hadnagyként szolgált Párizs mellett. 1923-ban leszerelt, egy ideig hivatalnok, majd nem túl sikeres gépkocsiügynök volt: másfél év alatt egyetlen teherautót adott el.

A következő évben oroszlánrészt vállalt a légiposta-szolgáltatás kiépítésében. 1927-ben az első francia légitársaság pilótája lett a Toulouse–Dakar vonalon, majd másfél évig egy marokkói légitámaszpont parancsnokaként közvetített a berber felkelők és a franciák között, több elfogott pilóta életét mentve meg. Ekkor már dolgozott A déli futárgép című regényén, amely 1928-ban jelent meg. Ezután Buenos Airesbe utazott, ahol másfél évet töltött az Aeroposta Argentina légitársaság igazgatójaként. 1931-ben jött ki Éjszakai repülés című regénye, amelyért Femina-díjat kapott.

Saint-Exupéry 1935-ben megkísérelte megdönteni a Párizs–Saigon légi út rekordját, gépe azonban lezuhant egy sivatagban és ő társával öt napig bolyongott étlen-szomjan, mire rájuk találtak. Ebből az élményből született 1939-ben Az ember földje, amely elnyerte a Francia Akadémia Regény Nagydíját. 1936-ban Spanyolországból tudósított a polgárháborúról, ekkor kezdte írni befejezetlenül maradt Citadella című művét, amely csak halála után jelent meg.

A II. világháború kitörése után felderítő pilóta lett a francia légierőnél, az összeomlás után Portugálián át kijutott Amerikába. 1943-ban megjelent A kis herceg, amelyet maga illusztrált. Ismét Észak-Afrikába ment, csatlakozott a De Gaulle tábornok vezette szabad francia haderőhöz. Ezután kora miatt nem engedték repülni, de ő minden követ megmozgatott a tilalom feloldása érdekében. Először csak öt felszállásra kapott engedélyt, majd még hármat kiharcolt. Nyolcadjára 1944. július 31-én szállt fel Korzikáról, de többé nem tért vissza. Halálának körülményeit máig legendák övezik: egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint rosszul lett és lezuhant, de a legvalószínűbb, hogy gépét lelőtték a németek.

A kis herceg több mint 220 nyelven és dialektusban jelent meg, 80 millió példánnyal és napjainkban is a világ 50 legolvasottabb könyveinek egyike.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?