AJÁNLÓ

December 4. (szombat)
Rimaszombat. A Tompa Mihály Református Gimnáziumba várják a gyerekeket szombaton délelőtt kilenc órától ünnepváró kézműves foglalkozásokra.

December 4. (szombat)

Rimaszombat. A Tompa Mihály Református Gimnáziumba várják a gyerekeket szombaton délelőtt kilenc órától ünnepváró kézműves foglalkozásokra. Az iskola tornatermében batikolást, üvegfestést, díszcsipeszek készítését, dróthajlítást, dekorációk készítését, valamint a fonás alapvető fogásait lehet majd megtanulni a mesterektől. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. (szászi)

Rimaszombat. A Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás és a társrendezők tisztelettel meghívnak minden érdeklődőt a Holokauszt emléknapra. Az emléknap műsora: Emléktúra Radnóti Miklós nyomában a Lénártfala–Hanva–Runya–Rimaszécs–Nemesradnót útvonalon. Indulás 9.30-kor a Közösségi Ház elől. A költő emléktáblájának leleplezésére Nemesradnóton 12.30-kor kerül sor. 16.30-kor Rimaszombatban a Közösségi Házban Kőszegi Ábel tart előadást Radnóti életéről és munkásságáról. Este 19 órakor a rimaszombati művelődési házban a Jókai Színház előadásában Hubay-Vass-Ránki: Egy szerelem három éjszakája című darabot láthatja a közönség. (szászi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?