Ajándékok Csángóföldre

Marcelháza. Tegnap, karácsony másnapján Csángóföldre utazott a marcelházi Lengyel Zoltán, hogy személyesen is felkeresse a karácsonyra általa megajándékozott iskolákat és családokat. A tizenkilenc éves marcelházi fiatalember nyáron 2000 kilométert kerékpározott Erdélyben és Csángóföldön.

Marcelháza. Tegnap, karácsony másnapján Csángóföldre utazott a marcelházi Lengyel Zoltán, hogy személyesen is felkeresse a karácsonyra általa megajándékozott iskolákat és családokat. A tizenkilenc éves marcelházi fiatalember nyáron 2000 kilométert kerékpározott Erdélyben és Csángóföldön. Kalandjairól az Új Szóban is beszámoltunk. „Utam során azt tapasztaltam, hogy Moldvában megdöbbentő szegénységben élnek az emberek, ezért szerettem volna valamilyen formában segíteni nekik” – mondta lapunknak elutazása előtt Lengyel Zoltán.

A fiatalember kétezer kilométeres kerékpártúrájáról több, vetítéssel egybekötött előadást is tartott, ezek során pénzt gyűjtött a moldvai falvaknak. „Sajnos, ezek során nem sikerült elegendő pénzt „összekalapoznom”, úgy gondoltam, tárgyi adományokat talán nagyobb sikerrel fogok tudni gyűjteni – mondta. – A martosi, a marcelházi, a komáromi református egyházközség és néhány szlovákiai magyar cserkészcsapat segítségével végül 98 doboz ajándékot sikerült összeszednem.” Az ajándékokat Budapesten adták át a Romániai Magyar Cserkészszövetség betlehemi lángot vivő küldöttségének, akik átvitték a magyar-román határon, és még az ünnepek előtt eljuttatták a rászorulókhoz. Egy érsekújvári adományozó jóvoltából sikerült egy számítógépet is kiküldeni.

„Úgy érzem, legalább ennyivel tartoztam nekik a vendégszeretetünkért. Fontos, hogy ott is tudatosítsák, mennyire lényeges az, hogy magyar iskolában tanuljanak. Remélem, a csomagokban levő tanszerek is hasznukra válnak majd” – nyilatkozta az Új Szónak Lengyel Zoltán, aki január 2-ára tervezi a visszatérést. Ez idő alatt Lészpedre, Külsőrekecsinbe, Klézsére, Diószénbe, Lujzikalagorba, Esztufujba, Magyarfaluba, Lábnyíkba, Somoskára szeretne ellátogatni. „Negyven centis hó van ott, és mínusz tizenöt fok, örülök, hogy legalább ott fehér lesz a karácsonyom, ha már itthon nem volt az” – tette hozzá. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?