Ajándék a nagycsaládos Nagy családnak

Nagymegyer-Izsap. A Rákóczi Szövetség ajándékát is megkapta karácsonyra az izsapi Nagy család, a meglepetést Halzl József, a szövetség elnöke adta át. Nagy Gyulának és Gabriellának 13 gyermeke van, a legidősebb egyetemre jár, a legkisebb mindössze kétéves.

Nagymegyer-Izsap. A Rákóczi Szövetség ajándékát is megkapta karácsonyra az izsapi Nagy család, a meglepetést Halzl József, a szövetség elnöke adta át. Nagy Gyulának és Gabriellának 13 gyermeke van, a legidősebb egyetemre jár, a legkisebb mindössze kétéves. Halzl József elmesélte, riportot olvasott a szerény körülmények között élő nagycsaládról, ekkor határozta el, hogy a szervezet hozzájárul az ünnepek öröméhez. Az elnök szerint a magyarság megmaradása szempontjából a két legfontosabb kérdés, hogy hány gyereket vállalnak a családok, és hogy a gyerekek magyar óvodákba, iskolákba járnak-e – Nagyék mindkét tekintetben példát mutatnak.

A Rákóczi Szövetség regionális alapjaként működő Nagymegyer és Vidéke Polgári Társulás az elmúlt hetekben felvette a kapcsolatot a szülőkkel, és kiderítették, mire is vágynak a gyerekek. A család elmondta, tévéjük van, de nincsenek meg a műszaki feltételeik, hogy a magyar csatornákat fogják – így az ajándék egy korszerű műholdvevő antenna lett a hozzá tartozó berendezésekkel. Egyebek között, hiszen az izsapi óvodában tartott kis karácsonyi vendégségen a nagymegyeri önkormányzat, a helyi alapiskola és a helyi óvoda, valamint a Csemadok városi alapszervezete is csomagokat helyezett a fa alá a gyerekek – Edina (21), Gyula (20), Zsolt (19), Attila (15), Katalin (13), Mariann (11), Péter (10), István (9), Vivien (7), György (6), Viktória (4), Gabriella (3) és Mária Rozália (2) – örömére. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?