A Thália Színház igazgatója is megkapta a megye díját

Igló. A Kassai Megyei Önkormányzat iglói ünnepi ülésén osztotta ki Zdenko Trebuľa, a megyei önkormányzat elnöke a megye és a megyefőnök díjait az arra érdemes egyéneknek és csoportoknak. A díjazottak között van Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója is.

A kultúra terjesztésében kifejtett tevékenységéért a megye elismerését mondhatja magáénak Kolár Péter, a kassai Thália színház igazgatójaSITA felvételKassa megye díját idén két csoport és három személy vehette át. A megye elismerését mondhatja magáénak Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója a kultúra terjesztésében kifejtett tevékenységéért. Kolár több művészeti csoport szervezését és menedzselését is felvállalta, többek között az Új Nemzedék néptánccsoport és a Csermely Kórus megalakulásánál is bábáskodott. A Csemadok kassai szervezetének éveken át volt titkára, legnagyobb érdeme azonban a magyar területi színház létrehozása, ami miatt az egyetemről is eltanácsolták 1970-ben. A Thália jelenlegi igazgatójaként ő kezdeményezte a Márai Stúdió létrehozását és a Thália épületének felújítását is.

A művészet területén kifejtett tevékenységéért részesült elismerésben az 1972-ben megalakult Kassai Kvartett. A vonósnégyes számos belföldi és külföldi szereplésen vett részt, rendszeresen fellép a kortárs szlovák zeneszerzők műveit népszerűsítő zenei fesztiválon, ahol főként kassai zeneszerzők műveit szólaltatja meg. Ugyancsak a zene terén szerzett érdemeket a szobránci Magnólia Gyermekkórus, mely az ottani művészeti alapiskola mellett működik 1985 óta, és évente mintegy 50 alkalommal lép fel.

A hitélet terén kifejtett tevékenységéért díjazták Ján Holonič eperjesi pravoszláv érseket, akinek a pravoszláv egyház „felélesztésében” van nagy szerepe. Az ő vezetésével 24 új pravoszláv templom épült 1990 óta, valamint egyházi oktatási intézmények jöttek létre. Az érsek a Keresztény kultúra éve projekt előkészítő bizottságának kinevezett tagja, és aktívan részt vállalt a pravoszláv és görög-keleti egyház tulajdonviszonyainak rendezésében is.

In memoriam kitüntetést kapott a sportélet fellendítéséért a 2005-ben elhunyt Jozef Bomba, aki nemcsak a hajdani Csehszlovákia egyik legsikeresebb futballistája volt, hanem ügyvédként a harmadik szektorban is tevékenykedett, és jogi tanácsaival számos civil szervezetnek segített.

A megyefőnök díját Ján Baluch terebesi sportedző, Eugen Labanič, a Szlovák Műszaki Múzeum igazgatója, a nagymihályi Iuventa sportklub, a kassai kerületi rendőrkapitányság motoros ügyeleti egysége és a kassai regionális televízió stábja kapta meg.

A megye és a megyefőnök díjait évente egyszer osztják ki. Az előbbiről egy tizenegy tagú bizottság dönt, a díjjal 20 ezer korona jár. A megyefőnök díjait a megyei önkormányzat elnöke saját belátása szerint ítéli oda a kollektíváknak vagy egyéneknek, a díj értéke tízezer korona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?