A szabadság megtartásához hit kell – Komáromban is 1848-ra emlékeztek

Március 15.
Komárom |

A Jókai- és a Klapka-szobornál is adóztak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékének.

A kellemetlen szél és a hűvös idő ellenére már a Kultúrpalota előtt is sok ember gyűlt össze. A megemlékezést a Csemadok Komáromi Területi Választmánya szervezte. Az ünnepi beszédet Keszegh Béla polgármester tartotta. „Komárom egy rendkívüli hely, ahol bár voltak viharos pillanatok, mégis képesek vagyunk rendkívüli módon kiállni a szabadságért. Komáromban továbbra is azon leszünk, hogy ne sodródjunk az árral, és képviselni tudjuk az értékeinket. Hogy barátságban és egyenlőségben éljünk más népekkel, a jó ügyekért összefogva” – mondta el többek között a komáromi polgármester, aki a koszorút Molnár Attilával, a dél-komáromi önkormányzat vezetőjével helyezte el Jókai Mór szobra előtt.

Galéria

A Duna Menti Múzeum előtti megemlékezést gyakorlatilag közvetlenül követte a Klapka téri ünnepség a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének révén, amelyre csaknem megkétszereződött a tömeg. Itt a Concordia Vegyeskar és Boráros Imre színművész közreműködése mellett Bödők Gergely történész osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Többek között feltette a kérdést, miért lehetett 1848. március 15-e voltaképp sikeres? Az első oka ennek szerinte az volt, hogy az akkor elemi erővel felszínre törő program már évtizedekkel korábban körvonalazódott. Ez modernizációt, társadalmi megújulást, gazdasági reformokat, önálló magyar ipart, a nemzeti összetartozás megerősítését és a polgári Magyarország felépítésének óhaját jelentette. Másodszor: egészen kiváló személyiségek kerültek egymás mellé – több esetben különböző országokból és nemzetiségekből. Harmadsorban a szereplők képesek voltak félretenni a nézetkülönbségeiket. Végül a forradalom és a szabadságharc szelleme nemzetközivé vált, utóbb számos szereplője vett részt más országok és népek szabadságküzdelmében. Végül figyelmeztetett a szaadság illékonyságára is:

„Megtartani hit, megőrizni pedig erő szükségeltetik.”

Ezt követően számos intézmény és szervezet képviselői helyezett el koszorút a Klapka-szobor talapzatánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?