A sok alapító közt elvész az egyetem?

Paholics Gábor: „A város hamar konfliktusba keveredett az egyetem vezetőségével”Somogyi Tibor felvételeMost épp a helyi egyetem körül áll a bál: annyi a dicsőséget és döntési jogot magának tulajdonító alapító, és lassan annyi az oktatás ürügyén bérelt, vásárolt vagy felújított ingatlan is, hogy félő, a sok bába között elvész a gyermek. Vagyis amíg a helyi érintettek a múlton civakodnak, addig a képzés jövőjét biztosítani tudó Selye János Egyetem rektora megunja a dolgot, és úgy dönt, a helmeci egyetem tragikomikus története a 2005/2006-os tanévvel befejeződik. Az egészben pedig az lenne a legszomorúbb, hogy nem politikai nyomás, még csak nem is anyagi nyomorúság, csupán az emberi csökönyösség miatt.

Kezdetben még nagy volt az egyetértés és a tenniakarás; amikor országszerte gombamód megszaporodtak a városi egyetemek, a királyhelmeci önkormányzat képviselői egy emberként szavazták meg, hogy a városnak is legyen felsőoktatási intézménye. Pásztor István, akkori polgármester, Gilányi István gimnáziumi tanár, Szalay László, a helyi katolikus pap és Molnár Elemér református lelkész létrehozta a Királyhelmeci Városi Egyetemért Alapítványt (KVEA), és főleg Magyarországról szerezték az induláshoz szükséges pénzt, mert az akkori szlovák kormánytól sok jóra nem számíthattak. Sőt ahogy a mečiari garnitúra egyre gátlástalanabbá vált, attól lehetett tartani, hogy az egyetemet működtető alapítvány is veszélybe kerülhet. A helybeliek szerint ezért adta el 1997-ben az alapítvány az épületet a Királyhelmeci Kereskedelmi Akadémia (KKA) kft.-nek, amelyet Gilányi a két pappal és Juhász Bertalannal, az egyetem egyik oktatójával alapított. A szerződések viszont arról tanúskodnak, hogy az épület sosem volt az alapítvány tulajdona – a képviselők 1997 őszén megszavazták, hogy a városi ingatlant eladják az alapítványnak, majd 1998 elején módosították a határozatot, és végül a KKA kft.-nek adták el. Hogy pontosan mennyiért, és akár az alapítványnak, akár a KKA kft.-nek miből telt az árra, azt sűrű homály fedi, de ennyi év után már nem is lenne érdekes, ha a kicsinosított épületben azóta is folyna az oktatás. Csakhogy azóta sok minden történt, sőt az események későbbi alakulása szempontjából az sem mellékes, mi minden történt a főszereplők között azelőtt.

Paholics kontra Gilányi?

A királyhelmeci egyetem 1993 óta a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem kihelyezett tagozataként működött – ekkor szüntették meg a városi egyetem státuszát, és alakult át akadémiává. 1993 augusztusában a budapesti egyetem pályázatot írt ki a helmeci tagozat vezetőjének posztjára, és mivel mindkét jelentkezőt megfelelőnek találta, megosztotta közöttük a hatásköröket. Talán ez volt az a végzetes hiba, amely miatt az egyetem sorsa máig személyes sérelmeken múlik.

„Addig tudományos munkát végeztem, ezért engem az oktatás szervezésével bíztak meg, Gilányi Istvánt pedig az ingatlankezeléssel. Kezdetben úgy tűnt, a dolog működni fog, de a város hamar konfliktusba keveredett az egyetem vezetőségével” – mondja Paholics Gábor, az egyetem akkori és jelenlegi vezetője. „A vita tárgya az volt, hogy melyik intézményé a döntési jog – a város nyújt ingyenes szolgáltatást az egyetemnek, vagy az egyetem gyakorol kegyet, hogy egyáltalán hajlandó itt működtetni ezt a tagozatot. A vita odáig fajult, hogy a budapesti Oktatási Minisztérium illetékesei abban látták a megoldást, ha az oktatókat a továbbiakban az egyetem menedzseli és fizeti, a rezsiköltségekre és felszerelésre pedig a KVEA-nak küld pénzt. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. 1994 márciusában Gilányi István levelet írt a közgazdaság-tudományi egyetem vezetőségének, hogy ő egyedül is el tudná vezetni a helmeci tagozatot, ezért semmi szükség arra, hogy ketten legyünk. Bár Budapesten kiálltak mellettem, tudomásul vettem, hogy a kettőnk közötti feszültség csak az egyetemnek ártana, és nem ragaszkodtam a helyemhez, hanem elmentem Nagykaposra gimnáziumi tanárnak.”

Bodrogközi furfangosságok

Az elkövetkező hat év viszonylag nyugodt fejezete volt a helmeci egyetem történetének. A minisztérium és az Illyés Közalapítvány továbbra is bőkezűen támogatta – nyilván ezért nem volt mindegy a helmeci érintetteknek, hogy a jövőben az ő számlájukra érkezik-e a pénz, vagy más fog rendelkezni vele; 2000 elején – amikor már reálisnak tűnt, hogy Komáromban létrejön a Selye János Egyetem – ugyanis felmerült, hogy a helmeci kihelyezett képzést is abba kellene integrálni. Ezt az elképzelést támogatta a közgazdaság-tudományi egyetem vezetősége és a minisztérium is. A zökkenőmentes átállás érdekében 2001 nyarán magukhoz ragadták az irányítást, a tagozat élére visszahívták Paholics Gábort, és úgy tervezték, a Selye János Alapítványon keresztül fogják finanszírozni a helmeci tagozatot. Ekkor alapította meg igazi bodrogközi furfanggal Pásztor István a Lórántffy Zsuzsanna Polgári Társulást, amellyel az oktatási tárca 2002 januárjában kötött szerződést. Ettől kezdve ide érkezett Budapestről az oktatók bérezésére, az ingatlan karbantartására és a rezsiköltségekre szánt pénz: kb. 40 millió forint évente.

Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha időközben, számunkra ismeretlen okokból nem romlik meg a viszony Pásztor István és Gilányi István között. Méghozzá olyannyira, hogy Gilányi nem akart sem a Lórántffy Társulás alkalmazottja lenni, sem szerződést kötni a rezsiköltségek térítéséről, Pásztor pedig enélkül egy koronát sem fizetett. Egy ideig ennek ellenére is a belvárosi épületbe jártak órára a diákok, Gilányi pedig abból a pénzből állta a számlákat, amit magyarországi támogatóktól sikerült összekoldulnia. Később már adósságokba is keveredett, de az álláspontja mellett kitartott, és Pásztor sem engedett egy jottányit sem. ĺgy aztán a 2003-as téli szemeszter úgy indult az egyetemen, hogy az épület Gilányi Istváné volt, a pénzt Pásztor István őrizte, kettejük között pedig tehetetlenül őrlődött Paholics Gábor.

„Akkoriban már megtörtént, hogy Gilányi olykor-olykor nem nyitott ajtót az utcán várakozó diákoknak. Pásztor felajánlotta neki, hogy megveszi tőle az épületet, és az árból az összes tartozását rendezheti, de erre sem volt hajlandó” – folytatja az összekuszálódott szálak kibogozását Paholics. Közben a Lórántffy Társulás bérbe vette a várostól, és felújíttatta a múzeum épületét – a befektetett 1,5 millió korona fejében tizenhét évig nem fizet bérleti díjat. Ennek az épületnek az egyik szárnyában kapott helyet az egyetem vezetősége, de mivel a másik szárnyban a városi könyvtár működik, itt tantermek nincsenek. Gilányival már lehetetlennek tűnt a megegyezés, ezért a közben Corvinus Egyetemmé átnevezett közgazdaság-tudományi egyetem és a minisztérium vezetői is azt javasolták, ne használjuk az épületet. Nem volt más választásunk, mint bekéredzkedni a református egyház egyik ingatlanjába, ahol szintén szűkösen vagyunk. Csak az egyik épületrészt használhatjuk, a másikban Gilányi István raktározta az iskolai felszereléseket, amíg a lelkész fel nem szólította, hogy hurcolkodjon ki. Egyes órákat kénytelenek vagyunk a Lórántffy Társulás épületében berendezett számítógépes szaktanteremben megtartani, és ezért Pásztor Istvánnak éppúgy fizetjük a rezsiköltséget, mint a református egyháznak.” Az idei év januárjától ugyanis nem a társulás kapja a magyarországi támogatásokat, hanem a Selye János Alapítvány, mert 2004 őszén a Selye János Egyetem megnyitotta királyhelmeci kihelyezett tagozatát. Az első évben 19, idén pedig 26 diákot vettek fel a nappali és 104-et levelező tagozatra, miközben a Corvinus két végzős évfolyama – 40 diák – még befejezi tanulmányait Királyhelmecen. Paholics Gábor tehát jelenleg két oktatási intézményt is irányít, és miközben a városban legalább két ingatlan létezik, amelyeket az egyetemi oktatás ürügyén hoztak rendbe, állandó tanteremhiánnyal küzd.

A városnak kell egyetem

„A városnak érdeke, hogy itt maradjon az egyetemi képzés, ezért minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy megfelelő feltételeket biztosítsunk” – mondja Nagy Dezső, Királyhelmec polgármestere. „Szabad ingatlanunk már nincs, ezért tavaly csak annyit tudtunk tenni, hogy az általános iskolában bocsátottunk rendelkezésükre egy tantermet és az ebédlőt. Idén már ez is kevésnek bizonyult, így a városháza nagytermébe vásároltunk százhúsz széket, hogy le tudjuk ültetni a diákokat. Ez csak átmeneti megoldás lehet, mert bár az órákat meg tudják tartani, egy egyetemhez méltatlan, hogy ne legyen az őt befogadó városban állandó székhelye. Tudatában vagyunk, hogy ha nem sikerül rendeznünk az állapotokat, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az egyetem a következő tanévben is osztályt nyit Királyhelmecen, ezért szeretnénk Gilányi Istvántól megvásárolni az épületet. Még októberben ajánlatot tettünk neki azzal, hogy az árat ő szabhatja meg, de nem reagált. Most már tárgyalni sem hajlandó velünk, a másik három társtulajdonos viszont tehetetlen, mert a részüket először neki kell felkínálniuk. A múlt héten Pomogáts Bélát, az Illyés Közalapítvány elnökét is tájékoztattuk a helyzetről – Gilányi István ígérete ellenére erre a találkozóra sem jött el –, és ő egyetértett velünk abban, hogy a legjobb megoldás az épület visszavásárlása lenne.”

A vásárláshoz viszont nemcsak vevő, hanem eladó is szükségeltetik, és az nincs. Gilányi István megkeresésünkre annyit mondott: nem lát garanciát arra, hogy az épület a jövőben az egyetemet szolgálná, ezért nem adja el, de a diákok számára továbbra is nyitva áll, és csak a közüzemi díjak fedezését kérné a működtetőtől. Hogy a nagylelkű ajánlat ellenére miért szüntette meg vele az együttműködést a Corvinus Egyetem, és miért nem vele tárgyalnak a Selye János Egyetem képviselői sem, azt nem tudja. „Végtelenül szomorú vagyok a fejlemények miatt, mert a királyhelmeci egyetemért mindent feláldoztam. Magam vakoltam, festettem, saját zsebből fizettem a közüzemi díjakat, és teljesen eladósodtam, mert csak egy cél lebegett a szemem előtt – hogy itt a Bodrogközben, ezen a bibliai nyomorban tengődő vidéken legyen felsőfokú képzés. A 2001-es tanévnyitón puccsal váltottak le, azóta a budapesti tanárok nagy része is szerződést bontott, és egyre kevesebb a diák. Ez már nem az az egyetem, amelyért én küzdöttem” – sóhajt és mintha meg sem hallaná, amikor azt mondjuk, így viszont könnyen meglehet, hogy semmilyen egyetem nem lesz Királyhelmecen.

A sérelmek és személyes ellentétek generálta patthelyzet azóta is fennáll, és a történet annál szomorúbb, hogy a magyar állam az elmúlt években milliókat áldozott az egyetem különböző ingatlanjainak megvásárlására és felújítására. Külön kérdés, hogy a magyarországi intézmények és alapítványok miért nem foglalták szerződésbe azt is, meddig kötelezik a támogatott felet arra, hogy a segítségükkel szerzett javait a köz érdekében hasznosítsa.

Jelenleg az érintettek mind azt hangoztatják, hogy számukra a képzés megmaradása a legfontosabb. Gilányi István gyermekének tekinti az egyetemet, és saját szavai szerint ezért nem fogja soha áruba bocsátani. Pásztor István azt mondja, ma már semmilyen befolyása nincs sem Gilányi Istvánra, sem a dolgok alakulására, és ugyanígy van ezzel a két pap is, akik pedig szívesen szabadulnának a hírhedt ingatlantól. Nagy Dezső más ingatlant nem tud előteremteni, az Illyés Közalapítványnál újabb épület vásárlásáról hallani sem akarnak, és itt az ördögi kör be is zárul. A végső döntést nemsokára Albert Sándornak, a Selye János Egyetem rektorának kell meghoznia, aki a kezdetektől kitart álláspontja mellett: ilyen kiszámíthatatlan körülmények között nem ragaszkodik a királyhelmeci tagozathoz, szeptembertől elviszi a nappali tagozatos diákokat Komáromba.

Ha léteznek csodák, az utolsó előtti pillanatban megbocsátanak egymásnak, és megegyeznek az érintett felek. Királyhelmec ezzel végre túllépne a saját árnyékán, és nem állna be azon települések sorába, ahol a nagy összefogással létrehozott oktatási intézmények mára személyes ellentétek martalékává váltak. Nem kellene ehhez túl sok – a működő egyetem, az anyagi feltételek, a diákok már mind adottak –, csupán a saját érdemeit és sérelmeit kellene minden érintettnek elfelejteni, és a múlt felhánytorgatása helyett a jövőt tartania szem előtt. Ha nem sikerül, a diákok elmennek, és az egyetem épülete a királyhelmeci főutcán örökre a csökönyösség és a butaság mementója marad.