A Rovás Alkotóközösség történetének legnagyobb kiállítása látható Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Értjük egymást a címe a Rovás Alkotóközösség eddigi legnagyobb tárlatának, amely a Kárpát-medence csaknem harminc magyar kortárs képzőművészének alkotásaiba enged betekintést Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában.</p>

A 28 magyar képzőművész majdnem kétszáz alkotását - festményeket, szobrokat, fotókat, grafikákat - bemutató tárlatot a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria megkeresése alapján Kovács Ágnes, a kassai Rovás Akadémia igazgatója állította össze a Rovás Alkotóközösség, az eNRA művészeinek elmúlt néhány éves terméséből. Az alkotások túlnyomó többsége az eNRA által megrendezett nyári képzőművészeti táborokban készült, de a tárlaton olyan művek is vannak, amelyeket eddig még nem állítottak ki. 

"A villa emeletén két fotóművész, Kovács Oszkár és Koren András önálló kiállítása kapott helyet, a földszint egy részén Szabó Ottó és a Munkácsy-díjas Diénes Attila szobrászművész önálló tárlata látható, a fennmaradó kiállítótermekben pedig a többi kortárs művész legalább három-három alkotása tekinthető meg" - mondta az MTI-nek Kovács Ágnes a kiállítás kurátora. 

Hozzátette: az alkotások egy részét korábban már bemutatták Rozsnyón, de az anyag alkotóműhelyük eddigi legnagyobbja. Elmondta: a kiállítás a tavalyi - Erdélyben, Tihanyban és Kassa vidékén zajlott - alkotótábor-sorozatuk nevét viseli és az alkotók "azonos hullámhosszát" szimbolizálja, azt hogy klasszikus művészetet művelnek.

Az Értjük egymást kiállítás Dunaszerdahelyen március negyedikéig lesz megtekinthető, a tárlat teljes anyagát nyáron a miskolci városi galériában, jövőre pedig a nagyszombati zsinagógában is kiállítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?