A régió javára fordítják az egy százalékot

Rimaszombat. „Segítsünk magunkon” – ez a jelszava a Rimaszombatban működő Fundament Polgári Társulás kampányának, amely március elején kezdődött.

Rimaszombat. „Segítsünk magunkon” – ez a jelszava a Rimaszombatban működő Fundament Polgári Társulás kampányának, amely március elején kezdődött. A kampány célja, hogy felhívja a Rimaszombati járásban élő adófizetők figyelmét és meggyőzze őket, hogy adójuk egy százalékát a járásban működő regisztrált polgári tárulásoknak, szervezeteknek adományozzák. A társulás két éve megalapított Közösségi Alapja pozitív példa lehet a rimaszombatiaknak, ugyanis az elmúlt két évben 62 kezdeményezést támogatott összesen több mint félmillió koronával. Ezt az összeget önkormányzatok, civil szervezetek, polgári társulások kapták környezetük szellemi és épített értékeinek mentésére és fejlesztésére. „Senki számára nem lehet közömbös közvetlen életterének állapota. Az épített és szellemi környezet megőrzése, a lokálpatriotizmus megerősítése érdekében próbáljuk meggyőzni az adózókat, mennyire fontos, hogy adójuk egy százaléka itt maradjon az ő közvetlen környezetükben. Ennek a sok kis összegnek a felhalmozásával a Közösségi Alapot tudjuk gyarapítani. Az ott megítélt támogatások végeredményét, a megvalósított pályázatok közvetlen hasznát pedig az adományozók rövid időn belül megtapasztalhatják” – mondta Hajdú István, a Fundament Polgári Társulás elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?