A nyári eset után újra folt esett Vágsellyén

Vágsellye. Ismét lefújta vagy lefújatta valaki a város határát jelző magyar helységnévtáblát.

A Galántáról Vágsellyére vezető főút melletti tábla magyar nyelvű feliratát festékszóróval fújták le. Megbotránkoztató, de nem meglepő ez, mert nyáron napokon keresztül fekete festék takarta a magyar helységnevet. Botka Ferenc, Vágsellye alpolgármestere – aki egyébként a helyi Csemadok alapszervezet elnöki tisztét is betölti – a két esettel kapcsolatban érdeklődésünkre a következőket nyilatkozta: „Sajnos, a legutóbbi népszámlálás úgy alakult, hogy Vágsellyén hivatalosan 17,8 százalék a magyar ajkú lakosok számaránya, úgyhogy a törvény nem is írja elő a magyar nyelvű megnevezést. Sokakat nagyon zavar, hogy ennek ellenére a helységnéevet magyarul is feltüntetik, és ez ellen a város internetes oldalán is tiltakoznak. A helységnévtábla azonban nem a város hatáskörébe tartozik, ez az útkarbantartó vállalat dolga. Úgy tudom, a vállalathoz is több panaszt nyújtottak be emiatt, de az igazgató azzal hárította el azokat, hogy nem kapott felsőbb utasítást a magyar nyelvű tábla eltávolítására. Michal Lužicától, az útkarbantartó vállalat galántai járási igazgatójától megtudtuk, a Vágsellyét jelző tábla jelenleg már nem hozzájuk tartozik, ők Kajalig kezelik a főutat. Azt azonban megerősítette, hogy az elmúlt években a Vágsellyei járásban is nagyon sok táblát kellett pótolniuk, mert azokat ellopták vagy befestették, és a festéket nem lehetett eltávolítani anélkül, hogy az eredeti feliratot tönkre ne tegyék. Létezik ugyan olyan oldószer, amellyel ezt néhol meg tudták tenni, ám annak litere kétezer koronába kerül, míg a a tábla 1000-1500 korona. Az igazgató arra is rámutatott: nem egészen „egyoldalú” a rongálás, mert előfordult, hogy ha egyik nap a magyar feliratot firkálták össze, másnapra a szlovák feliratot tüntette el valaki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?