A nagytárkányi iskola épülete életveszélyes

Nagytárkány. Életveszélyesnek nyilvánították a szakemberek a helyi alapiskola egyik épületszárnyát.
Az intézmény dolgozói már augusztus végén felfigyeltek a falakon egyre-másra megjelenő repedésekre.

Kopasz József polgármester: Ha az épület állaga tovább romlik, a földszinten található tantermeket is kénytelenek leszünk bezárniSzabó Bernadett felvételeNagytárkány. Életveszélyesnek nyilvánították a szakemberek a helyi alapiskola egyik épületszárnyát.

Az intézmény dolgozói már augusztus végén felfigyeltek a falakon egyre-másra megjelenő repedésekre. Mivel az építmény állaga szemlátomást romlott, az önkormányzat egy kassai vállalatot kért fel arra, hogy állapítsa meg a keletkezett kár mértékét, és tegyen javaslatot annak elhárítására. A szakemberek megállapították, hogy a tetőről rosszul elvezetett esővíz az évek során alámosta az épület falait. Az idei rendkívüli szárazság miatt a talajvíz szintje csökkent, s az iskola alapjai hosszanti és keresztirányban is megroppantak. A szakemberek – miután elvégezték az ilyenkor szükséges méréseket – a megrongálódott szárny azonnali bezárását javasolták. Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, hogy ez az intézkedés az oktatás folyamatosságát veszélyeztette volna. Az iskolában nincs elegendő olyan helyiség, melyekből ideiglenesen tantermeket alakíthatnának ki. Ezért a község önkormányzata átmeneti megoldást választott. Az épület legveszélyesebbnek ítélt emeleti részét azonnali hatállyal lezárta, így oktatás jelenleg csak a földszinten zajlik. Ha az építmény állaga tovább romlik, természetesen onnan az összes osztályt kiköltöztetik. Ebben az esetben viszont az intézmény csak úgy működhetne, hogy a gyerekek egy része délelőtt, másik része pedig délután járna iskolába.A kassai építési vállalat dolgozói szerint ideiglenesen megoldást jelentene, ha a megrepedt falakat speciális csavarokkal rögzítenék, az alapok alá pedig betont fecskendeznének. Ez az „állagmegóvás” mintegy kétmillió koronába kerülne, s ekkora összeg nem áll az önkormányzat rendelkezésére. Mivel az oktatási intézmények működtetésére kapott állami támogatás még az üzemeltetési költségekre sem elegendő, Nagytárkány vezetői különféle hivataloktól és intézményektől kértek segítséget a kialakult helyzet megoldásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?