A Mátyusföld TISZ programkínálata a nyárra

csónakázás-Kis-Duna
Mátyusföld |

A 15 önkormányzatot és 19 különféle szervezetet magába foglaló Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség számos érdekes programot kínál a régió lakosságának a nyári hónapokra. Mátyusföld gazdag természeti kincsekben, történelmi műemlékekben, a színes kulturális programok mellett kerékpár- és vízitúrákra van lehetőség az ártéri erdőkben.

A Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetséget 15 önkormányzat, valamint 19 különböző szervezet, polgári társulás – természet- és műemlékvédelemmel, sporttal foglalkozó csoportosulások –, ezen kívül 3 fürdő – a deáki és a Vince-erdei termálfürdő, a Galandia élményfürdő –, továbbá vállalkozók, kiváló éttermek, borászok, szállásadók alkotják. Az idegenforgalmi szövetség célja a régió fejlesztése, a programkínálat bővítése a helyi lakosság, illetve a látogatók számára.
Mátyusföldön a történelmi műemlékek gazdag kínálata várja az idelátogatókat, mint például a csodálatos templomok Kismácsédon, Vízkeleten, Vezekényen, Deákin vagy Hidaskürtön, tájházak Nagyfödémesen, Taksonyon, múzeumok Nagymácsédon, Galántán. Kiemelten fontos az itt található Esterházy örökség: Galántán Közép-Európa egyik legszebb neogótikus kastélya, a reneszánsz kastély, valamit a vadászkastély Tallóson. Izgalmas kerékpártúrákra van itt lehetőség, hiszen csodákat rejtenek a mátyusföldi ártéri erdők. A Kis-Duna partján, Jókán és Tallóson is még ma is megcsodálha tóak a cölöpös vízimalmok. A csónakázók körében a Tallós és Pozsonyeperjes közötti táv a legnépszerűbb, de legalább ennyien választják az Illésháza és Jóka közötti szakaszt is. Nem véletlenül kapta ezen a vidéken Kodály Zoltán is az első érzelmi indíttatást a népi kultúra megismerésére, a népdalkincs feltárására, összegyűjtésére.

Galánta

A Turisztikai Információs Iroda által szervezett tárlatvezetések során megtekinthetik az Esterházy család neogótikus kastélyát, a kastély északi szárnyában pedig galériatermek, valamint Kodály Zoltán és Karol Duchoň emlékszobái, illetve régi gramofonok kiállítása látható. Bővebb információ: [email protected]
• június 8. Promitor Vinorum: Winefest nyílt pincék napja
• június 21-23. A kultúra összeköt rendezvény
• augusztus 8-10. XXXVIII. Galántai Vásár (Sztárvendégek: Edda Művek, Republic Tribute Band, Medial Banana, SIMA, Dalibor Janda a Prototyp, Horkýže Slíže)

Jóka

• június 22. Jókai Falunap (Sztárvendégek: Bódi Guszti és Margó, Majk Spirit)

Kis éji zene a Kis-Dunánál – júliusi koncertciklus a Kis-Duna partján a vízimalomnál
• július 6. Kosár Szabolcs és Kosár Józsa Janka: Világslágerek
• július 13. Rigoroso quartet: Filmzenék
• július 20. Rigoroso quartet: A legnagyobb klasszikusok
• július 27. Szvingatlanügynökség (Golddies) zenekar

Diószeg

• június 14-15. Diószegi Kulturális Napok, az Inovatech előtti téren
• június 22. Az FK Slavoj Diószeg 110. évfordulója, Józsa László emlékünnepség az FK Slavoj futballpályáján

Élmény- és termálfürdők

Vince-erdei Termálfürdő: minden pénteken augusztus végéig, 20:00-24:00 Vince (nem csak) oldies party

Galandia: augusztus 10. Gyerekprogram az egész nap folyamán

AVA Thermalpark Deáki: július 19-20. AVA NIGHT (Sztárvendégek: RYTMUS, EGO, KALI, CURTIS, DR BRS, V-TECH, FOLLOW THE FLOW), augusztus 13-18. Cirkusz Francesko Jung

Vezekény

• július 27. VII. Retro-gasztro Fesztivál rengeteg gyermekprogrammal, főzőversennyel, táncos és énekes műsorokkal
(Sztárvendég: Kovács Koppány)

Kismácséd

• június 29. Péter-Pál napi vigadalom
• augusztus 3. Falunap

Nagymácséd

• június 21-23. BARÁTSÁG NAPOK a testvértelepülésekkel: Decs, Hajós-Pécsvárad és Kyjovské Slovácko (Fellépők: Glamour együttes, Józsa Janka és Kosár Szabolcs, Abba Slovakia, Omega Revival)
• augusztus 17. Szent István király ünnepe a helyi kultúrház udvarán

Vízkelet

• június 22. XXI. Gulyásfőző verseny Mészáros Tibor emlékére
• július 26-28. Szent Anna Napok

Tallós

• június 8., július13. Termelői vásár
CASTELLUM FESTIVAL:
• július 27. REPUBLIC koncert
• augusztus 29. BAGOSSY BROTHERS COMPANY koncert

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?