A kisgyarmati fosztóban

Kisgyarmat. „Kovászolni, sajnos, nem tudunk” – panaszolta a kurtaszoknyás menyecskék egyike, miközben szakította a kenyeret. A tisztaszoba asztalán sorakoztak a kenyérszakajtók – szám szerint hét darab – , hogy befogadják a parasztkenyeret. Szerető kezek betakargatták szép szőttes kendővel, hogy jól megkeljen. Amikor már majdnem kicsordult a szakajtóból, a gazdáék a ház végében álló kemencébe dugták... Jó két óra múlva kiszedték, nagy kenyereskosárba tették és betekarták – hogy puhuljon. Kovászolni azért nem tudtak, mert már Kisgyarmaton is a boltban vásárolják a kenyeret – szombat kivételével. Szombaton a községben a Csemadok helyi alapszervezete és a LIMES-ANAVUM Regionális Kulturális Társulás hagyományőrző rendezvényére került sor. A Dédapáink nyomában elnevezésű programsorozatban a kenyérsütést, a régi tollfosztói szokásokat elevenítették fel a falu 151-es számú házában. A lelkes gárda harmadik alkalommal eredt dédapáink, dédanyáink nyomába. Volt már disznóölés, húsvéti locsolkodás, szombaton pedig a régi tollfosztás hangulatát idézték fel. Az udvaron hatalmas üstben főtt a gulyás, a kemencében sült a kenyér, bent a házban pedig a vidám vendégsereg kóstolgatta a fosztóvacsorát: a majdnem elfeledett kukoricakását, a biracsot (kőttést), s eljátszották, hogyan készültek valamikor régen az esti tollfosztóra. Sütötték a pogácsát, a paraszttököt, hogy a fosztóbeliek ne éhezzenek. Egy napra elfeledték a tévét, megszabadultak a Való Világtól, s olyan jól érezték magukat a régiben, hogy éjfél volt már, amikor visszatértek a való világba.