A kevéssé ismert kisiskolák

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok 28. Országos Találkozójának szombat délutáni programja a közoktatás különböző szintjeivel foglalkozott. A négy párhuzamos szekcióból nem maradtak ki az óvodák, valamint a középiskolák és gimnáziumok sem, az alapfokú oktatást pedig két részre bontották a szervezők: teljes szervezettségű intézményekre és kisiskolákra. Mi ez utóbbin vettünk részt.

Ha a kisiskolákról van szó a közbeszédben, akkor általában a prolémáik kerülnek az előtérbe. Nagyjából erre utalt szekcióvezetőként Kovács Ibolya, a szilicei alapiskola igazgatója is, amikor megemlítette, hogy ezek az iskolák sokak szemében „csak a pénzt viszik”. Ezzel szemben ők az országos találkozón olyan példákat szerettek volna bemutatni, ahol a pedagógusok „nem dőlnek hátra a székükben”, hanem a munkahelyükön belül keresik az innováció lehetőségeit.

Kisgéres

Az első példát Kisgéres szolgáltatta a „keleti végekről”. Az ottani alapiskolában 33 gyermeket két összevont évfolyamban oktatnak. Gyakorlatilag már 20 éve dolgoznak azon, hogy vonzóvá tegyék az intézményüket a szülők és a diákok számára egyaránt. Asszonyi Zsuzsa beszámolója szerint az első lépésük az volt, hogy a családokat és egyáltalán a helyi közösséget bevonták az iskola mindennapjaiba. Ez azt jelenti, hogy „kinyitották a iskolát”, gyakorlatilag beinvitálták a szülőket a tantermekbe, akik hétfő reggelenként elkezdtek bent kávézni az iskolában, miközben egymással beszélgettek. Ennek hatására évi egy-két alkalommal családi napok és más társasági események is szárba szökkentek.

Ami pedig az oktatást illeti, a lényeg, hogy a diákok egyfajta szellemi stimulálást kapjanak az órákon. Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti oktatásra, különös tekintettel a folklórra és a népzenére, így például sokan ennek hatására tanultak meg citerázni. Ide tartozik a bábozós szakkör is, amellyel kapcsolatban arra lettek figyelmesek, hogy a mégoly zárkózott gyerekek is megnyíltak. Ugyancsak fontos mozzanat például a közösségi kert is, ahol nemcsak kertészeti ismeretekre lehet szert tenni, de például a fotoszintézis tanításához is fel lehet használni egyfajta szemléltető eszközként. Bevezették azt is, hogy szerdáként „pihenőnapjuk” van a gyerekeknek, akik ekkor nem kapnak házi feladatot, délutánonként pedig mentálhigiénés foglalkozásokat tartanak nekik.

A 2002 óta végzett fokozatos innovációjuk eredménye a növekvő diáklétszám, ill. a diákjaik tanulmányi versenyeken elért sikerei is. Asszonyi Zsuzsa összességében úgy látja, az iskolaválasztásnál az a lényeg, „amit a szülők egymásnak mondanak”.

Ipolyvisk

A másik „esettanulmány” az ipolyviski alapiskolára vonatkozott. A Szabó Balázs Szabina igazgató által vezetett intézménybe jelenleg 25 gyermek jár, ami egyben két összevont osztályt jelent. A 2020/2021-es tanévtől kéttannyelvű az oktatás, jelenleg 11 gyermek tanul magyarul, 14 pedig szlovákul.

2019-ben már a bezárás réme fenyegette őket, emellett csak egy diák beszélte a magyar nyelvet, a többiek szlovákul jobban vagy gyengébben beszélő roma gyermekek voltak. Hogy a megszűnést elkerüljék, az önkormányzattal szoros együttműködésben elkezdték újragondolni a tevékenységüket. Az egyik újítás az volt, hogy igyekeznek minél hamarabb felvenni a kapcsolatot a szülőkkel. Erre jók a Ringató foglalkozások, amelynek hatására óvodakezdésig kialakul a szülőkkel való szerves kapcsolat. Az óvodai nevelés tartalma is fontos, így például sok energiát fektetnek a zenei foglalkozásokba, amelyek során kimondottan az óvodásokra kialakított módszertant alkalmaznak a szivárványmuzsika elméletével ötvözve. A zene aztán az iskolában is hangsúlyos marad: aki beiratkozik az intézménybe, a községtől ajándékba kap egy furulyát. Általánosan megemelték a zenei és képzőművészeti tantárgyak óraszámát, mivel úgy gondolták, hogy ez alkotóvá, valamint el- és befogadóvá neveli a gyerekeket. Nem maradtak ki a sorból a természettudományi tantárgyak sem, így például különösen fontosnak tartják az informatikát, ill. a robotikát, ami az ipolyviski gyakorlatban a logikai képességek és az együttműködési készségek fejlesztését jelenti.

Az eredmények már négy évnyi munka után is látszanak: megnőtt a diáklétszám, a Ringató foglalkozások hatására a helyi magyar óvodába iratták a legkisebbeket, arra is volt példa, hogy felfedezték egy gyermek zenei tehetségét. Összességében azt szeretnék elérni, hogy presztízsértékűvé váljon náluk diáknak lenni.

A roma felzárkóztatás kérdése

A vázolt modellek nem lennének kerek egészek, ha a kisiskolákat nyomasztó általános problémák nem merültek volna fel a szekció végén. Kovács Ibolya egyenesen azt kérdezte a két iskola képviselőitől, hogy mi volt az, ami gátolta őket a terveik megvalósításában? Végül több résztvevő pedagógus bekapcsolódott a vitába, amely jól mutatta, micsoda ellenszélben kell naponta dolgozniuk. Néhány részprobléma után gyorsan a mélyszegénységből jövő roma gyermekekre terelődött a beszélgetés. Mint ismeretes, a szlovákiai magyar nyelvterület középső és keleti részén sok iskolában ők alkotják a többséget – egyébként gyakorlatilag az összes résztvevő pedagógus ezekről a vidékekről érkezett. Egyikük úgy fogalmazott, a roma gyerekeknek csak „velünk”, vagyis az iskolákkal együtt van esélyük a kitörésre. Gyakran azonban még ez sem elég, hiszen a társadalmi közegük visszahúzó hatása miatt egyszerűen kiesnek a közoktatásból. A kisiskolákban gyakran megesik, hogy két-három éves szinten levő gyerekeket iratnak be az első osztályba, az intézmény ilyenkor próbálja „nem elengedni őket” addig, amíg nem érnek el egy bizonyos tudásszintet. Ezekben az iskolákban ráadásul napi szinten kell oldaniuk a gyerekek higiéniai szükségleteit, valamint a szó szoros értelemben meg kell etetniük őket, mert otthon nem mindegyikük kap ételt. Érdekes módon annak ellenére, hogy a beszélgetés a téma miatt már-már drámai volt, a pedagógusok többségéről érződött, pontosan tisztában vannak saját felelősségükkel, s azzal, mit jelent, ha emberségesen viszonyulnak ezekhez a gyerekekhez. Fontos adalék az is, hogy akár a szociális problémák kezeléséről, akár a tehetséggondozásról van szó, a kisiskolák „kicsisége” miatt sokkal nagyobb figyelmet tudnak a gyerekekre fordítani, mint a nagyobb méretű intézményekben.

Elhangzottak „operatív” javaslatok is. Antal Nyustin Ágnes ipolyviski polgármester például utalt arra a kihívásra, amit a csak valamilyen roma nyelvet beszélő diákok jelentenek. Náluk valójában nem hatékony sem a magyar, sem a szlovák oktatás. Úgy látja, számunkra roma nevelési nyelvű intézményeket kellene létrehozni. Petőcz Kálmán, az oktatásügyi minisztérium főosztályvezetője pedig többek között arról beszélt, a kisgéresi és ipolyviski előadás valamilyen országos fórumon is elhangozhatna. Ami pedig a romák gondjait illeti, szerinte jó lenne hallani az elhnagzottakat országos és EU-szinten is, mivel a döntéshozók sokszor nem tudják, hogyan strukturálódik a probléma – amit pedig csak az iskolán belül nem lehet megoldani. Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke végül arra tett ígéretet, hogy szervezetük nagyobb teret fog biztosítani a jövőben a kisiskoláknak.