Pedagógusok szakmai fóruma Párkányban: egy biztos csak, a változás

SZMPSZ
Párkány |

A kurrikuláris reform intézményi bevezetésének gyakorlati tudnivalói és tapasztalatai – ezzel a címmel tartottak szakmai konferenciát március negyedikén a párkányi Ady Endre Alapiskolában.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Érsekújvári Területi Választmánya, a Comenius Pedagógigai Intézet és az Ady Endre Alapiskola szervezésében szakmai napot tartottak a kurrikuláris reform intézményi bevezetéséről, a gyakorlati tudnivalókról és tapasztalatokról. 

A reform lényege, hogy három ciklusba rendezi az alapiskolákon elsajátítandó tudásanyagot. Az első ciklusba az 1- 3. évfolyamok tartoznak, a második ciklusban a negyedik és ötödik osztályosok tanulnak, a harmadik ciklus pedig a 6-9. évfolyamokat jelenti. A reform sokkal nagyobb szabadságot biztosít az egyes iskoláknak abban, hogy ciklusonként miképp állítják össze a tanmenetet, az órákat, miként abban is, hogy mire fektetik a hangsúlyt a tananyagon belül. 

A diákok személyre szabott értékelése, a személyre szabott oktatás és a differenciált hozzáállás szintén lényeges elemei a reformnak, azt az iskolák szintén maguk döntik el, hogy az egyes ciklusok végén vagy évente értékelik-e a tanulók tudásszintjét. A program része a tanárokat és a diákokat is érintő önértékelés, továbbá személyesebbé és hatékonyabbá teszik a szülő-gyermek-tanár kapcsolatát is. 

A most megrendezett párkányi konferencián többek közt a köbölkúti és az udvardi alapiskola pedagógusai számoltak be a reformmal kapcsolatos tapasztalataikról, külön is kiemelve és ismertetve olyan tankönyveket és segédanyagokat, melyekkel öröm dolgozni és amelyekkel, ill. amelyekből a gyerekek is szívesen foglalkoznak, tanulnak. 

A szakmai napon az is egyértelművé vált, hogy csak okosan összeállított, az iskola helyi beágyazottságát, intézményi sajátosságait és adottságait is figyelembe vevő, a helyi igényeket is megjelenítő, na és főképp az életben is hasznosítható tudást nyújtó oktatási programot érdemes kidolgozni. 

A kurrikuláris reform lehetőséget nyújt arra is, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű, rossz szociális hátterű gyerekeket is könnyebben integrálják a rendszerbe, csökkentsék a stresszt és a megfeleléskényszerből adódó feszültségeket.

Örömmel az iskolába

„Az új módszerekkel az utóbbi másfél-két év alatt intézményünkben már sikerült azt elérni, hogy a gyerekek örömmel jönnek iskolába. Szeretnek ott lenni és kíváncsiak. Ha pedig kíváncsiak valamire, akkor azt meg is akarják tanulni, ha megtanulták, akkor pedig azt egyszer fel is tudják használni"

– mondta el lapunknak Várady Kornélia, a csallóközaranyosi Kóczián Mór Alapiskola és Óvoda igazgatónője. Ők a magyar tannyelvű alapiskolák közül elsőként kapcsolódtak be a kurrikuláris reformba és más intézményeknek is példaként szolgálnak. 

„Negyven éves pedagógiai tapasztalatom alatt nem éltem meg olyat, mint az elmúlt három évben, tehát, hogy nem jött be szülő panasszal az iskolába, hogy az ő gyerekére pikkel a tanító néni, vagy, hogy kivételezés van. Ez megszűnt és nőtt a bizalom, a nyitottság, Nem skatulyázzuk be a gyerekeket. Az első ciklus értelme pedig az, hogy növeljük bennük a tudás iránti vágyat, ez a legfontosabb feladatunk“ – tette hozzá a tanárnő. 

A második ciklus lényege, hogy a diák megtalálja azt a módszert, amivel a legkönnyebben tanul, a harmadik ciklusban pedig már lehetőleg minél önállóbban keresse meg a tudás forrásait, az információkat. Ez tehát nem a kinyilatkoztatós, kioktató tanítás, ez a készségek elsajátításáról és a személyre szabott fejlesztésről szól. Ugyanakkor Várady Kornélia hozzátette, hogy a reform eredményeit komplexen és részletesen leghamarább akkor lehet majd értékelni, ha a mostani elsősök, illetve a tavalyi elsősök már elvégezték a kilencedik osztályt. 

Felvetésünkre, miszerint többen azért bírálják a reformot, mert a gyerekek nem sajátítják el alaposan a szükséges tudást és az életkorukhoz rendelt tananyagot, a tanárnő úgy válaszolt, akik ezt állítják, azok nem olvasták el az állami pedagógiai programot, mert az állami kerettanterv továbbra is érvényes, a reformban is, ezt be kell építeni az egyes iskolák tanmenetébe, illetve e szerint kell kialakítani az iskolai oktatási programot.

 

Fodor Attila

Önállóság és kreativitás

„A kisebbségi, azaz a magyar alapiskoláknak nagyon is jó, hogy Szlovákiában az oktatás decentralizált. Mert a szabadabb keretek közt nagyobb az önálló döntések lehetősége, ez tehát az itteni magyarság el nem ért oktatási és kulturális autonómiáját is pótolhatja, részben. Az állami oktatási program ugyanis csak keretet szab, de önmagában nem tanítható le – minden további elem már a tanárokon, intézményeken múlik. Alkotni és dönteni viszont csak szabadon lehet. A pedagógus szakmai – módszertani szabadsága, az iskola pénzügyi szabadsága és a mozgástér biztosítása, mindez lényeges a működést illetően" 

– fejtette ki lapunknak Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója. 

Fodor hozzátette, a mostani párkányi konferencián is kiderült, hogy a régi, magolós, gépies, diktálós tanításnak leáldozott, a reformban a készségek fejlesztésére, a kommunikációra, az együttműködésre helyeződik a hangsúly, beleértve a digitális eszközök és technológiák felhasználását, mert a tudás szerkezete és megszerzésének módszerei is változtak és feltartóztathatatlanul változnak. 

Fodor Attila azt is elmondta, hogy a reformban a kisiskolák az ötödik, hatodik osztályt is felvállalnák, ez azonban megosztja a pedagógustársadalmat is. Mert az is vitákat gerjeszt, hogy negyedikben, ötödikben már tanítsanak-e felső tagozatos pedagógusok? A kisiskolák ugyanis az előremenekülés, megmaradás érdekében felvállalnák a második ciklust is, de egyáltalán nem biztos, hogy még így is lesz-e elég pénzük az intézmény működtetésére. Fodor Attila szerint nem biztos, ez az anyagiakat nem oldja meg. De ez nem is a reform ügye. Az is kérdés, hogy az egyes iskolák képesek lesznek-e iskolaközpontokat létrehozni. Fodor szerint az a jó irány, amit Ipolyságon csinálnak például.

SZMPSZ

Bevonni a szülőket és a gyerekeket

„Az önértékelést is bevettük, miként a digitális technológiákat is, a mesterséges intelligencia bevonására szakmai kurzuson vesznek részt a tanítók, mi tehát már a reform előtt is olyan intézkedéseket hoztunk, hogy jóelőre naprakészek legyünk“ 

– közölte az Új Szóval Bacsó Péter, a konferencia házigazdája, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója. Az iskolában például az elsősök az első félévben még nem is kapnak érdemjegyeket, szóban értékelik őket. Továbbá jelenleg is zajlik azoknak a kérdőíveknek a kitöltése, amit a szülők és a tanárok is abszolválnak, ennek alapján pedig minden lényeges elemet beépítenek majd az oktatási programba. Ez igényfelmérés, és önértékelés, a gyerekeket pedig szintén megkérdezik, hogy mit hiányolnak és mivel vannak megelégedve. Konkrét válaszok születnek arra, hogy mi legyen az iskola víziója, mik legyenek a fő célkitűzések. Mindezt az összes tantárgyba be kell majd építeni. 

„A mai nap egyik tapasztalata számunkra az, hogy a reformtól függetlenül is, azonnal válaszolni kell a kihívásokra, nem maradhatunk le semmiben" – tette hozzá az igazgató. 

A konferencián megtudhattuk például azt is, hogy az ún. élménypedagógia egyáltalán nem puszta szórakozást jelent, hanem az ismeretek kreatív formában történő átadását és bevésődését, az összefüggések, részelemek kapcsolódásának élményszerű felismerését. Ez a gyerekeknek is sikerélmény és ösztönzés. Mint azt Salgó Gabriella, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatóhelyettese a szervezők nevében elmondta, az oktatásban egyetlen biztos dolog van, az pedig a változás. A folyamatos változás. Ennek megfelelően kell színvonalas tudást és korszerű ismereteket nyújtani a diákoknak, erről szólt a március negyedikei szakmai fórum is, immár harmadik alkalommal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?