A Hét Törpétől a Kongóig – kocsmamustrán Rimaszombatban

Aki Rimaszombatba érkezik, s a városban tesz egy véletlenszerű sétát, annak minden bizonnyal feltűnik: jókedvű nép lakhat errefelé, hiszen van itt szórakozóhely, s miként az nemrégiben kiderült, egészen százszámra.

Mi az oka annak, hogy éppen az ország legnagyobb munkanélküliséggel sújtott járási székhelyén ilyen nagy a kocsmahivatalok és egyéb vendéglátó-ipari egységek száma? Nos, ezen lehetne filózni. Egy szociológiai tanulmányt is megérne esetleg. Az alkoholizmus – e vidéken is – mondhatni, népbetegség. „Az alkoholizmus az alkoholmérgezésnek krónikus alakja, mely leginkább középkoru és rossz életviszonyok közt élő embereknél, a szeszes italok túlságos és folytonos élvezete következtében jő létre” – írja erről a kórról egy régi lexikon. Mintha mindez mára is pontosan érvényes volna.

Főként a középkorúak közül kerül ki a betegségben szenvedőknek a legnagyobb száma. Férfiak túlsúlyban, ám egyre többen nők is, és sajnos, egyre fiatalabbak is köztük. Mint betegség gyógyítható lenne az alkoholizmus, ám a gömöri viszonyokat nézve inkább az indítékokat kellene megvizsgálni.

Miért iszik? – tettem fel a kérdést néhány kimérésben. A válaszok nagy része – nincs munkám, nincs értelme az életemnek, családi problémáim vannak, elvesztettem az állásom, értelmetlennek érzem az életem – szokványosnak mondható, de olyan is érkezett, mely szerint: „Meghalsz, ha iszol, meghalsz, ha nem iszol. Hát akkor nem mindegy!” Az ivás mellett a legutolsóként felhozott érv a nihilizmusra hajazó világvége-hangulatot ébreszthetné az emberben, ha komolyan is venné.

A rimaszombati italmérések közönségét alaposan szemügyre véve igen összetett képet lehet kapni. Minden korosztály, a legkülönbözőbb nemzetiségek és minden műveltségi szinten lévők közül lehet találni vendéget. Egyetemi tanárt és segédmunkást, munkanélkülit és éppen „fájrontkor” leülő hivatásos koldulót, utcazenészt és gyári műszak után betérőt egyaránt találni, miként gyakran diákokat is. Néha még kiskorúakat is, ám a véletlenszerű, a városi rendőrség által szervezett razziák miatt a fiatalok száma csökken.

Rimaszombat több mint száz, italmérésre is engedélyt kapott szórakozóhelyén ivóközönségből nincs hiány. Ha valaki vállalkozásba kezd e vidéken, néhány üzletágban biztos a kenyér. A kenyér ugyanis naponta kell, lehet pékségben gondolkodni, ha van rá elég pénze a befektetőnek, hogy az uniós normáknak megfeleljen, de ez sokba van. Lehet, mondjuk, használtruhaüzlet, mert erre igen nagy a kereslet, csak ez macerás – változik a divat. Szóba jöhet még a temetkezés, mert halni mindig halnak az emberek, még Gömörben is, csak ebben az üzletágban nagy a konkurencia. A legkézenfekvőbbnek tehát a vendéglátás mutatkozik, a berendezés és kasszagép nem nagy befektetés, az e célra alkalmas helyiségek kialakítása sem, bizonyos, a legalacsonyabb színvonalnak megfelelően. Fogyasztó van, az pedig itt is köztudott: mindig könnyebb elmosni egy pálinkáspoharat egy tejespohárnál.

A rimaszombati ivók színvonala változatos, neveikben is sokszínűség urakodik. Hét Törpétől Kongóig igen sok megállóhellyel lehetne csak eljutni, ha mindenütt meg kellene állni valamit meginni, az pedig biztos, hogy egy idő után már a meglátogatott egység nevére sem emlékezne a vállalkozó szellemű kocsmaturista. Változatosságban nincs itt hiány, miként apátiában, csüggedésben sem. A szociális háttér, a vidék helyzete pedig vagy érdekel valakit, vagy nem. Az alkoholizmussal küzdő ember saját magával van elfoglalva, jó választó, mert ahol mérnek valami ártót, odaadja a szavazatát kampány idején. Ezt a jellegű választási meggyőzési módszert kivétel nélkül mindegyik párt alkalmazni szokta. Az alkoholista igénytelen, mert csak minimumon él, semmi más nem kell, fűtenek helyette a kocsmában, szendvics vagy pogácsa, esetleg olcsó meleg étel is akad nem túl drágán, az éjszakát meg ki lehet bírni hideg és sötét lakásban is, ha elégséges a belső fűtés.

Ha a huszonháromezres városra átlagban levetítjük az italkimérések számát, akkor arra jutunk, hogy kétszázharminc lakosra jut egy ilyen egység. Sok ez vagy kevés? Az italozók szerint éppen jó, a nyugalmat kedvelők szerint sok. Figyelembe véve a falvak helyzetét azonban érdekes képet kaphatunk, hiszen ritka az a település, ahol nincs italmérés. Az alkoholizmus népbetegség, küzdeni kell ellene. A vállalkozás szabadságában nem szabad korlátozni senkit. S bölcs legyen, okos legyen, aki mindenkinek próbál megfelelni az adott helyzetben. Vagy keressen egy kimérést, és énekelje el: „Száz szál gyertyát, száz icce bort, száz szombati kocsmában ide az asztalra!”