A gyógyítás kényszerében él

Tardoskedd. Egy középkorú férfi haladt át Érsekújvár főterén, fejét rendellenesen oldalvást tartva, szemmel láthatóan szenvedett a fájdalomtól. A tardoskeddi Vanya Elek a nyomába eredt, és állhatatosan követte a férfit, aki végül bemenekült előle egy boltba. Ott az eladók tanácsára a beteg ember végül engedett a gyógymasszőr nógatásának, aki pillanatok alatt helyükre ugrasztotta a nyakcsigolyákat. A hálával telt szavakra Elek bácsi csak annyit mondott: köszönöm, hogy engedett gyógyítani.

A falubeliek és a távolabbról érkezők gyógymasszőrnek, csontkovácsnak, népi gyógyásznak nevezik a hetvenéves Vanya Eleket. Van, aki hátgerincgondokkal, akad, aki fejfájással, izomfájdalmakkal keresi fel az otthonában. „Soha senkit haza nem küldtem, mindenkin megpróbálok segíteni. Jönnek hozzám távolabbi városokból és más országokból, Svájcból, Ausztriából is” – fogad a portáján Elek bácsi. Talán még nyolc-éves sem volt, amikor a sántító kiscsibéken, furcsán oldalazó kiskacsákon megesett a szíve, és édesapjához hasonlóan enyhíteni próbált a beteg kisállatok kínjain. „Rájöttem arra, hogy az állat nagyon fiatalon nem bírja ki az én beavatkozásaimat. Amikor meg-erősödött, akkor már helyre tudtam hozni a kis lábat. Nem tehetek róla, ez a szenvedélyem, nekem muszáj gyógyítanom” – mondja őszintén a népi gyógyászat avatatlan mestere. Szülőfalujában 1961-től kezel betegeket, számos alkalommal megtapasztalta, hogy nem könnyű kivívni a környezetében élő emberek elismerését.

Látogatásunkkor egy helybéli fiatalember járt a vendéglátónknál, akit már a lépcsőfeljáró korlátjánál gyógyítani kezdett. „Fogd meg a karfát, azonnal helyreigazítom a karod” – fogadta betegét Elek bácsi. Alig egy hónappal ezelőtt, ugyanezen a lépcsőn kapaszkodott fel hozzá az a fiatalember, aki iszonyatos derékfájásra panaszkodott. „Bárhogy néztem, vizsgáltam, én úgy láttam, nem a derekával van baj. A lábaiban az izmok annyira meg voltak keményedve, hogy nem bírt kiegyenesedni. A derekához nem is nyúltam, mégis megszabadult a fájdalomtól. Itt a nappaliban van a rendelőm, a család ilyenkor tapintatosan félrevonul. Pedig a feleségem és a fiam is ért a gyógyításhoz, olykor besegítenek, ha kell” – tudom meg Elek bácsitól.

Kitanult lakatosként munka közben is megtalálták a segítségre szorulók. Senki nyakát nem csavargatja, ahogy azt beszélik vagy hiszik az emberek. Kifinomult tapintással rendelkezik, ujjaival óvatosan kibontja az izmokat, érzékenyen nyúl a porcokhoz. Gyógyítás közben igyekszik elterelni a fájdalomtól reszkető beteg figyelmét. A masszőr beszélget, tréfálkozik, hogy a beteg szinte észre sem veszi a roppanást, amikor helyreugranak a fájós csigolyák. A mosolygós, tapasztalt gyógyász nem felejti el azt az asszonyt sem, akit tizenhat éven át gyötört a fejfájás, és a férjével együtt látogatott el Tardoskeddre, hogy segítséget kérjen. A gyógyulás után az egész család megkönnyebbült, és köszönetet mondott a gyógyítónak.

Vanya Eleknek 1967-ben súlyos balesete volt, leesett egy szerelőállványról, teste teljesen elzsibbadt, arca megsérült, veséi leszakadtak, műteni kellett. Mindkét keze csuklóban eltört. „A kezeimmel nem sokat törődtek, mert azt mondták az orvosok, nem sok esélyem van a túlélésre. Szerencsére felépültem, és a második születésemet követően úgy éreztem, az a dolgom, hogy segítsek. Csehországból olyan betegek kerestek fel, akik egy horvátországi kiránduláson hallottak rólam. Aranyosmarótról egy beteg kisfiút szállítottak hozzám, a nagymama egész idő alatt az ágy fejénél a rózsafüzért mormolta cigányul. A kisfiú ájultan hevert, majd amikor visszanyerte eszméletét, étvágyát, az öreganya felugrott, és kiszaladt az útra. Feltartóztatta a falu központja felé tartó autókat: Csoda! Emberek, csoda történt!” – idézte fel a történteket Elek bácsi. Azóta mindig üzenetet kap a kisfiú állapotáról, és a többi betege is vissza-visszatér, hogy köszönetet mondjon.