A fővádlott csak üzent

Nyitra. Amint azt várni lehetett, a boszniai Nijaz Č. nem jelent meg a Nyitrai Kerületi Bíróságon, ahol a tervek szerint már a napokban ítéletet hirdettek volna Marián B. meggyilkolásának ügyében.
A nyitrai férfit 2000.

Nyitra. Amint azt várni lehetett, a boszniai Nijaz Č. nem jelent meg a Nyitrai Kerületi Bíróságon, ahol a tervek szerint már a napokban ítéletet hirdettek volna Marián B. meggyilkolásának ügyében.

A nyitrai férfit 2000. szeptember 16-án késő este lakásának bejáratánál lőtték le, a gyilkosságot az áldozat felesége rendelte meg és kedvese, Nijaz Č. szervezte, a végrehajtó pedig három pozsonyi rendőr volt. A vizsgálat során kiderült, hogy a lövést az egyik rendőr szolgálati pisztolyából adták le és az egész, filmbe illő jelenetet látta egy tizenegy éves kisfiú, akit a rendőrség védett tanúként hallgatott ki. Az ügy bírósági tárgyalása ez év januárjában kezdődött, és, majd miután a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján valamennyi vádlottat szabadlábra helyeztek, júniusban folytatódott. Mivel a gyilkosságot végrehajtó rendőrök szerepe már tisztázódott, a szenátus már csak arra kereste a választ, valóban hónapok óta készült-e Ivona B. a férje meggyilkolására, mint azt több tanú is elmondta, vagy Nijaz Č. féltékenységből önként cselekedett. Eredményt azonban a reggeltől késő délutánig tartó meghallgatás sem hozott, ezért a bíró szeptemberig berekesztette a tárgyalást, vállalva annak kockázatát, hogy Nijaz Č. esetleg nem jön vissza Boszniából. Igy is történt, a férfi csak egy levelet küldött, amelyben azt írja, hogy megromlott egészségi és pszichikai állapota miatt az orvosa nem ajánlja neki az utazást, de a tárgyalást nyugodtan folytassák távollétében is. ĺtéletet azonban ezúttal sem hirdettek – a bérgyilkossággal vádolt három rendőr közül az egyik ugyanis csalással vádolja a bíróságot, amiért az egy befolyásolható kisfiú vallomására építi a vádat, holott a gyermek az azonosítás során csak harmadszorra jelölte őt meg mint lehetséges elkövetőt. Pszichológusok tanácsára a kisfiút nem idézték be a bíróságra, de az őt kihallgató rendőrt igen, az pedig elmondta, hogy a védett tanú csak azért habozott, mert tudatában volt a helyzet komolyságának és kifárasztotta őt a többórás kihallgatás. A tárgyalást a bíró ezúttal is berekesztette, további tanúk meghallgatására novemberben kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?