Nem lepett meg, amikor Daniel Szalai, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központban megnyitott emlékkiállítás kurátora angyalként jellemezte Kanyicska Csabát, a 2019-ben ötvenkét éves korában elhunyt festőt. Csaba az időnél, a valóságnál sokkal inkább érzékelte a szépet, fényekben és színekben gondolkodott.
A fiatalon elhunyt festő, Kanyicska Csaba emlékkiállítása
Mindez tetten érhető a portréin és a tájképein, megannyi ceruzarajz, szénrajz, olajfestmény tanúsítja. A később Ujváry Kanyicska Csabaként ismertté vált alkotóval minden alkalommal öröm volt interjút készíteni, baráti beszélgetéseket folytatni. Kanyicska Klaudia, Csaba özvegye elmondta, régóta tervezte az emlékkiállítást, amely a koronavírus-helyzet miatt végül csak most valósulhatott meg. Mintegy hetven alkotást kért és kapott kölcsön a portrék, tájképek jelenlegi tulajdonosaitól, hogy bemutathassa őket. A családtagokat, Csabát, Klaudiát és a fiaikat ábrázoló portrék fogadják a kiállításra látogatókat.
A tárlat megnyitóján értékes dokumentum jellegű kisfilmet láthatott a közönség, amelyet huszonegy évvel ezelőtt, fia portréjának készítésekor vett fel, és a kiállításra vágott össze Štefan Lelovič. „Többen fordultak hozzám azzal a kéréssel, hogy rendezzünk kiállítást, mindenki szívesen járult hozzá az otthonában lévő kép kölcsönzésével, sajnos csak hetven alkotás fért be a terembe. Vannak olyan képek is, melyek még nincsenek bekeretezve, és soha senki nem látta őket. Úgy válogattam, hogy csak az Érsekújvári járásból érkezzenek képek a kiállításra, hogy ne kelljen messzire utazni, de akadtak, akik elhozták Csaba képeit. Amióta nincs itt a Csabi olyan óriási szeretet vesz körül, mintha mindenki vigyázna ránk. Sok segítséget kaptam a kiállítás megnyitójához, remek barátok vesznek körül. Gál Gábor és Tóth Ferenc a művészeti alapiskola pedagógusai Beatles dalt játszottak, a férjem nagy kedvencét” – mondta Kanyicska Klaudia.
Az első közös nagy beszélgetésünk Csabával a festő harminchárom éves korában valósult meg a család érsekújvári otthonában. A festő elmondta, gyerekként sportolt, a zeneiskolában klarinétozni tanult és egy ideig látogatta a rajziskolát. Később Komáromban a gépipari szakközépiskolában folytatta tanulmányait, autótervező szeretett volna lenni, és érdekelte a szabás-varrás is. Az iskola befejezése után a Vunar kutatóintézetbe került. Első kiállítását az akkori munkáltatója tette lehetővé, majd a rendszerváltást követően felgyorsultak az események. Bécsben utcai portrékat festett, és barátja Ludwig lehetővé tette számára, hogy bejárjon a képzőművészeti akadémiára, így Csaba autodidakta módon tovább képezhette magát. Ujváry Kanyicska Csaba akkor, harminchárom évesen így nyilatkozott.
„Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik igyekeztek rávezetni arra, hogy mindig olyasmivel foglalkozzam, ami valós és állandó értékeket képvisel. Tanulságosak voltak a Salgótarjánhoz közeli művészeti táborban eltöltött tanórák, és idehaza Balogh Gyuri bácsi látott el jó tanácsokkal, akinek nagy tisztelője vagyok. Talán kicsit más szemmel nézem az embereket, és a tekintetükből ki tudom olvasni azt, ami bennük rejlik. Mindig megragadott, mennyire különbözik egyik ember a másiktól, és vágytam arra, hogy a számomra ismeretlen emberek világába is elmélyedjek. Akadnak, akik nem tudatosítják, hogy a nagy igyekezet, másnak lenni, másmilyennek látszani, mennyire eltorzíthatja szép és tiszta vonásaikat". Csaba akkor a lelkemre kötötte, ne felejtsem el megemlíteni feleségét, aki akkoriban a Zsitva Menti Galéria lektoraként sokat segített neki abban, hogy a gazdag érsekújvári gyűjteménnyel megismerkedjen. Majd ezekkel a szavakkal búcsúzott. „Hiszem, hogy vannak olyan tartós értékek, melyeket magam is átadhatok portréimban az embereknek. Én ezt csinálom, ezért élek, ez tetszik nekem. Van úgy, hogy nem szívesen válok meg a képtől, hónapokig nézem, latolgatom, be van-e már fejezve. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy azokat a képeket, melyeken megragadtam az időt, kortalanná tettem az embert, a megrendelők és megajándékozottak is úgy féltik, mintha saját gyermekükről lenne szó. Karácsony táján a kálváriát szeretném lefesteni, a kis kápolnát, melynek egyik fele árnyékban van, míg a másik oldala fényben úszik, háttérben pedig ott a főtéri templom. Boldog és szerencsés embernek tartom magam, mert örömmel tölt el, hogy ezzel kereshetem a kenyerem. Szeretném, ha az embereket megragadnák a munkáim és megállnának mellettük."
Az emlékkiállítást szeptember végéig láthatja a közönség az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ kiállítási csarnokában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.