A fények és a sötétség világában

A vakok és gyengén látók pozsonyi alapiskolájának nagytermében két órán keresztül szólt a vers, a dal; az intézmény 130 diákjából még a legszégyenlősebbek is hetekig készültek a karácsonyi ünnepségre. A művészeti alapiskola zongoristái és harmonikásai hatalmas sikert arattak, de a legkisebbek is óriási tapsot kaptak.

Osztályonként 5-10 gyerekkel foglalkoznak a pedagógusokViktória, akinek szeme alig érzékel valamit a világból, autista kis társával és gyengén látó ovis barátjával szavalta lelkesen a három királyokról szóló versikét. A kicsi vak lánnyal és társaival másnap az iskola ebédlőjében találkozunk. Az apróságok a tanító nénik és nevelők kezét szorongatva, teli pocakkal éppen az óvodai osztály felé indulnak. Itt minden gyereknek szüksége van saját kísérőre, hisz a négyemeletes épületben még a látóknak sem könnyű az eligazodás. A fejét állandóan lehajtó szőke csöppség boldogan mosolyodik el, amikor meghallja a magyar szót, és csak néhány perc kell ahhoz, hogy összebarátkozzunk. Viktória szeptembertől jár a vakok óvodájába. Mivel csak magyarul beszélt, és anyanyelvén itt csak egy-két iskolai tanár és a portás bácsi tud hozzá szólni, az első hetek szorongásait nehezen tudták feloldani a pedagógusok, akik szerint kb. fél év kell a magyar gyerekeknek ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új nyelvi közeghez. „Gyakran kerül Dél-Szlovákiából magyar kisgyermek az intézetünkbe, mivel anyanyelvi speciális iskola számukra nem létezik az országban. A szlovák nyelvet azonban nagyon hamar megtanulják, és gond nélkül fejezik be az iskolát. Tudom, nehéz a szülőknek, amikor döntenek, hogy milyen iskolába menjen a gyerek, de meggyőződésem: ezekben az esetekben az anyanyelvi képzésnél fontosabb, hogy a gyerekek olyan közegben nőjenek fel, ahol vakon is megtanulhatják mindazt, amit egészséges társaik” – mondja Marián Šimko, aki pályaválasztási tanácsadóként több mint 30 éve dolgozik a vakok iskolájában. „Az itt végzett gyerekek 25 százaléka tanul tovább hagyományos gimnáziumban, 70 százalékuk érettségivel végződő középiskolát választ, a többiek általában a lőcsei vakok és gyengén látók szakmunkásképzőjében tanulnak tovább” – sorolja büszkén a gyerekek eredményességét.

A legtöbb ember úgy tudja, a vakoknak csak Lőcsén van iskolájuk, pedig 1961 óta a pozsonyi Károlyfaluban is különleges intézményt látogathatnak a vak és látáskárosodott gyerekek. Jelenleg nyolcféle képzés folyik itt az óvodától a kilencedik osztályig, attól függően, hogy a gyerekek vakok vagy látáskárosodottak-e, esetleg halmozottan károsodottak. Osztályonként 5-10 gyerekkel foglalkoznak a tanítók, de súlyosabb eseteknél csak 2-3 diákot tanít egy-egy pedagógus. Több évtizedes hagyományra visszatekintő művészeti részlege is van az iskolának, ahol zongorázni, harmonikázni, gitározni, hegedülni tanulhatnak a gyerekek. Hetente kétszer járnak úszni, az iskola saját tornatermében pedig számtalan speciális sportágat próbálhatnak ki szaktanárok irányításával.

A vakok és gyengén látók iskolájának tanterve megegyezik a többi általános iskoláéval. Kivételt csak néhány tárgy képez, mint a testnevelés vagy a munkára nevelés, ami tartalmában tér el az általános követelményektől. A képzőművészeti nevelésben is különleges módszerekre van szükség, és hogy mennyire jól érzik a gyengén látó és vak gyerekek az anyagokat, milyen ügyesen formálják a gyurmát, azt bizonyítják a folyosókat díszítő rendkívül szép, kukoricából, búzából és más természetes anyagokból formált képek vagy a tanárok asztalán található sógyurma figurák. Természetesen megtanulják a gyerekek a Braille-írást, és bár nem kötelező tantárgy, a vak diákok folyamatosan gyakorolják a fehér pálcával való közlekedést is. „Ebben a Vakok és Gyengén Látók Szövetségétől kapunk rengeteg segítséget. A gyerekeknek meg kell tanulniuk a nagyvárosban is közlekedni. Mivel azonban kevés a taná-runk, a szövetség önkéntesei teszik meg kisdiákjainkkal megszámlálhatatlanul sokszor azokat az útszakaszokat, amelyekre a leggyakrabban szükségük lesz” – magyarázza Daria Bučová igazgatóhelyettes.

Bármennyire is hihetetlen, a vakok és gyengén látók iskolájának diákjai körében is hatalmas népszerűségnek örvend a számítógép. Ezen készül az iskola diáklapja is, amelyet teljes egészében a gyerekek írnak szlovák és angol nyelven. Az Infovek-programnak köszönhetően 2001 óta a számítógépes teremben 12 darab különleges gép áll a diákok rendelkezésére. Ezek nemcsak képekben, hanem hangban is kommunikálnak a gyerekekkel. A kilencedikes Karcsi csak árnyékokat lát a világból, mégis órákig tudna a számítógép előtt ülni, hiszen az beszélget vele, információkat ad át az internetről, hangban hozza közelebb a világot.

Karcsi története a legszomorúbbak közé tartozik az iskolában. Kubai édesapját sohasem ismerte, roma édesanyja pedig nem sokat törődött a súlyos látáskárosodással világra jött kisgyerekkel. Először egy pozsonyi panelház egyik szobájában kellett anyjával és annak új társával, valamint az őket kísérő folytonos alkoholos mámorral megküzdenie, majd miután a kapcsolat véget ért, édesanyja a kelet-szlovákiai Eperjesre, egy nyomortelepre vitte a kisfiút, ahol 13-an laktak egy szobában. Karcsinak azonban szerencséje volt, addig könyörgött pozsonyi iskolája igazgatójának, amíg sikerült őt gyermekotthonban elhelyezni. Azóta a holicsi otthonba jár haza, a hét öt napját azonban a vakok és gyengén látók pozsonyi iskolájában és kollégiumában tölti.

A négy és hat férőhelyes szobákban jelenleg 70, 10-18 éves gyerek lakik. Idén először az iskola diákszállója befogadta azokat a volt vidéki tanulóit is, akik az alapiskolát már elvégezték, de hagyományos pozsonyi középiskolában tanulnak tovább. Ők örömmel fogadták a lehetőséget, hogy anyaintézményük falai között maradhatnak. „Kaptam volna kollégiumot a gimnáziumtól is, de ott biztosan nem élhettem volna ilyen jó körülmények között. Itt mindenki ismer, szívesen segítenek a tanulásban, a leckeírásban, ha kell, a volt tanáraim, nevelőim felolvassák az anyagot, hogy gyorsabban tanulhassak” – mondja Ján, akinek társaihoz hasonlóan egyfolytában hordozható számítógép lóg az oldalán. Ennek segítségével tudja a tempót tartani többi osztálytársával, mivel írni csak nagyon lassan tud, a gépírást viszont tökéletesen elsajátította az alapiskolában, tehát számítógépen írja feljegyzéseit, így tudja leadni írásbeli dolgozatait.

Nikolettát is a számítógép mellett találom, a kilencedikes lány negyedévi munkáját mutatja lelkesen. A szlovákiai barlangokról készített színes beszámolót: peregnek a betűk és a képek, bármelyik iskola kilencedikes diákja megirigyelheti munkája alaposságát. „Az információk nagy részét interneten találtam, a képeket enciklopédiából másoltuk be a tanárnőmmel a számítógépbe” – mondja a szép szőke kislány, aki születése óta látáskárosodott, csak árnyékokat érzékel a távolban. Az első négy osztályt integrált diákként egy, Nyitra melletti kis falu iskolájában töltötte, de igazán csak azóta boldog, amióta a pozsonyi speciális intézményben tanulhat. „Hiába voltam jó tanuló, hiába igyekeztek foglalkozni velem, nem éreztem jól magam abban az iskolában. Valahogy mindig tudtam, hogy más vagyok, az igazság az, hogy gyakran kiközösítettek a többiek, mert nem voltam eléggé ügyes, nem voltam fürge, nem tudtam velük rohangálni. Itt mindnyájan egyformák vagyunk, az a legjobb benne” – mondja határozottan a lány, aki a főváros egyik legismertebb gimnáziumában szeretné folytatni tanulmányait. Minden esélye megvan rá, hiszen az elmúlt négy évben csak kitűnő bizonyítványokkal dicsekedhetett. Nikoletta egyébként rendkívül önálló, Pozsonyban már évek óta egyedül mozog, és egy éve szülőfalujába is kíséret nélkül utazik a hétvégén.

Tehetséges és bátor gyerekből társai között igazán nincs hiány. Az iskolának van olyan, ma már gimnazista növendéke, aki az Egyesült Államokban tanul tovább, és olyan is akad, aki ösztöndíjjal Brazíliában próbálja ki a vakok mindennapi életét. Nagy álmaik vannak a kicsiknek is, az ötödikes Martin archeológusnak készül, Zuzana már 14 évesen pontosan tudja, hogy édesanyja nyomdokaiba lépve pékségben fog dolgozni, a kilencéves Misa viszont bemondó szeretne lenni. Imádja a tévét, pedig ikertestvérével együtt szeme szinte csak foltokat érzékel a világból. Néhány perces beszélgetés után megálla-podunk, hogy a rádióban legalább olyan jó műsorvezetőként dolgozni, mint a tévében, tehát az álom maradhat. A lányokkal egy osztályba jár Janko, a vajdasági szlovák családban született kisfiú, aki a Matica Slovenská szerbiai szervezetének köszönheti, hogy speciális iskolában tanulhat. Az archaikus szlovák nyelvet beszélő legényke hétévesen került Pozsonyba, egyik nagynénje költözött vele Szlovákiába. Ma már szülei is az országban élnek, bár az álmuk, hogy állampolgárságot kapjanak, egyelőre nem teljesült. Janko vakként került a speciális iskolába, tanárai azonban hamar rájöttek, hogy halláskárosodása is van. A beszélt szöveget kizárólag hallókészülékkel képes megérteni, van azonban egy csodálatos tulajdonsága – tökéletesen hallja a zenét. Hallás után a legbonyolultabb melódiát is lejátssza zongorán. „Ezt a szakemberek sem tudják megmagyarázni, talán a zene másként jut el a fülhöz, mint a beszélt szöveg” – mondja Alena Spišiaková tanárnő, aki az egyik legnagyobb támasza a tehetséges kisfiúnak.

A karácsony előtti két hét ebben az iskolában csupa mulatsággal telik. Míg december 13-án szüleiket és tanáraikat ajándékozták meg a gyerekek a hagyományos karácsonyi műsorral, két nappal később bőkezű szponzoroknak köszönhetően a fogyatékkal élő gyerekek Pozsony egyik legnagyobb sportcsarnokában mérhették össze ügyességüket más speciális iskolák diákjaival. Másnap az iskola hagyományos tudásversenyét tartották meg, ahol a többiek lelkes biztatása mellett különböző korosztályokból összeállított, négyfős csapatok mutathatták meg, mit tudnak a legfontosabb tantárgyakból.

A világban és Szlovákiában is rendkívül sokan támogatják a fogyatékkal élő gyerekek integrációját az egészséges gyerekek közé. Erről megoszlanak a vélemények a speciális iskolában tanító taná-rok között is. Sokak szerint ha jellemében eléggé erős a gyerek, és sikerült elfogadtatnia magát gyermektársaival, emellett megértő és odafigyelő pedagógusra talál, van esélye, hogy egy átlagos iskolában is jó eredményeket érjen el. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a fogyatékkal élők többsége halmozottan károsodott, ami mindenképp különleges bánásmódot kíván. „Volt olyan csoportom, ahol öt gyerekem is rendes iskolából jött, négyesekkel bukdácsolták végig az első két osztályt. Aztán amikor elkezdtünk velük dolgozni, kiderült, hogy a többség rendkívül eszes és fogékony, emellett nagyon is érdeklődő, ma már mindnyájan sikeres középiskolások” – mondja az alsó tagozat egyik tanító nénije, aki az integrált oktatás határozott ellenzői közé tartozik.

A labirintusra emlékeztető iskolában ugyanúgy rohangálnak a gyerekek, mint egy átlagos intézményben; néhány hónap alatt minden sarkot, minden kiszögelést, minden lépcsőfokot jól kiismernek. „Ezek a gyerekek rendkívül hálásak és nagyon-nagyon vidámak” – mondja Jozef Šimko, az iskola igazgatója. Ő viszont egyre gondterheltebb az anyagi nehézségek miatt. A szlovákiai oktatásügy mostoha helyzetét mutatja, hogy bár a diákok létszáma nagyjából állandó és az árak folyamatosan emelkednek, a jelenleg 130 gyereket ellátó intézmény költségvetését évről évre csökkentik. Az iskola 2002-ben 26 millió koronával gazdálkodhatott, ezt egy évvel később kétmillióval megemelték, majd a következő évben egymillióval csökkentették a kiutalt összeget. Idén ismét csak 26 milliót kapott az intézmény az államkasszából, a decemberi bérekre így hiányzik 930 ezer korona, az év folyamán pedig másfél millió korona közüzemi tartozást halmoztak fel.

Az anyagi gondok ellenére azonban itt nyoma sincs a rosszkedvnek, talán azért, mert mindenki tudja, mennyire fontos az egészség, a szeretet, az egymás iránti tisztelet és megértés. Pedagógusok és gyerekek egy nagy családként élnek a vakok és gyengén látók pozsonyi iskolájában, megosztva a mindennapok gondját-baját és tudatosítva, hogy a segítő kéznél nem létezik nagyobb ajándék a világon.

(Základná škola internátna pre slabozrakých a nevidiacich

Svrčia ulica 6, 842 11 Bratislava

Telefon: 02/6542 5722, 02/6542 0948; fax: 02/6542 1542; www.bee.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?