86500 euró jut az ógyallai helyi szervezetek támogatására

Ógyalla
Ógyalla |

A szakbizottságok javaslatait ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselő-testület. A legnagyobb támogatást az ógyallai labdarúgóklub kapta 62 ezer euró értékben.

Az Ógyalla területén működő, de nem városi alapítású vagy fenntartású sporttal, kulturális élettell, érdekképviselettel foglalkozó szervezetek, valamint az egyházak összesen csaknem 137 ezer eurót kértek a 2023-as évre – emlékeztetett a Városi Hivatal pénzügyi osztályának vezetője, Martina Kardhordó a testület 4. ülésén. Az összeget a város költségvetéséből kapják majd meg, amelyet öt tevékenységi körben – a sport, kultúra, környezet, egyház és esetleg más területen – használhatnak majd fel. Összesen 21 kérvény érkezett be a tavaly őszi határidőig. A 21 kérvényező szervezet működési költségek finanszírozására is pályázhatott, amelynek összértéke ezúttal 49 ezer euró volt a teljes összegen belül. Ennek nagyjából eleget is tudtak tenni a szakbizottságok, mivel végül összesen 44 ezret osztottak szét.

A sportbizottság részéről Štefan Tomaščin képviselő elmondta, egy kivétellel mindenkinek megítélték a támogatást, ám nem minden esetben a teljes összeget. Elmondása szerint zavarta a bizottságot, hogy az előző évhez képest 4000 euró körül tudtak kevesebb pénzt szétosztani. Viszont ez végső soron azért volt mégis jó, mert az önkormányzat előzetes tervei szerint gyakorlatilag teljesen leállították volna a kifizetéseket, s ez mégsem következett be. Hozzátette, a Strojár sportklubnak segíteni fognak új helyszínt keresni, ugyanis a támogatást egy olyan bérelt helyiség felújítására kérték, amely nem a város tulajdona. Összességében messze az ógyallai futballklub kapta a legmagasabb támogatást 62 ezer eurós értékben.

Ctibor Melich összegezte a kultúrbizottság döntését, amelynek köszönhetően a Csemadok helyi szervezete kapta a legnagyobb összeget – ez 2300 eurót jelent. Emlékeztetett, a város ingyenesen bocsájtja a szervezetek részére azokat a helyiségeket, amelyek önkormányzati tulajdonban vannak, vagyis ez is támogatásnak számít. Végül Martina Kardhordó sorolta fel a környezeti ügyekkel foglalkozó bizottság döntését, amelynek következtében a Szlovák Horgász Szövetség helyi szervezete kapta a legtöbb támogatást, 1200 eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?