Lima. Visszajutott a hét végén a perui fővárosba, Limába az a mintegy másfél ezer turista, aki sárcsuszamlások következtében a Machu Picchu – az egykori inka főváros – térségében rekedt.
Mintegy háromszáz turistát helikopterekkel szállítottak el még szombaton a sárcsuszamlás által elzárt térségből.
Zűrös perui kaland
Mintegy háromszáz turistát helikopterekkel szállítottak el még szombaton a sárcsuszamlás által elzárt térségből. Vasárnapra megtisztították a sártömegtől és a kövek görgetegétől a Cuzcóba vezető vasútvonal kétszáz méternyi hosszúságú betemetett szakaszát, így a többi turista vasúton térhetett vissza a kirándulás kiindulópontjára, Cuzco városába, majd onnan továbbutazhatott Limába.
A szombaton reggel bekövetkezett szerencsétlenségben egy környékbeli lakos életét vesztette, további tíz eltűnt. Az utóbbiak keresése még folyik, de a hatóságok kevés reményt fűznek ahhoz, hogy még életben találhatják bármelyiküket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.