ZARÁNDOKLAT

A kereszténységben a zarándoklat a bibliai szent helyeknek, valamely szent sírjának, ereklyéjének vagy más megszentelt helynek felkeresése többféle célból: segítségért, hálaadásként vagy vezeklésként, illetve a vallási közösséghez való tartozás tudatának erősítéséért. Már a 2. században mentek zarándokok Jeruzsálembe.

Nélkülözhetetlen kellékek

A középkori zarándokok papi áldással, megkülönböztető öltözékben keltek útra. Nélkülözhetetlen kellékük volt a vándorbot, mely nemcsak a farkasok vagy az útonállók ellen szolgált védekezésül, hanem az eltántorítás formájában megjelenő kísértés elleni harc jelképe is volt. A másik kellék, a tarisznya, kicsi volt, hogy ne nehezítse a gyaloglást, és emlékeztessen: az Úr gondoskodik teremtményeiről.

Középkori úti célok

A legfontosabb középkori úti cél a Szentföld, Santiago de Compostela és Róma volt, de ezeken kívül még több száz helyet kerestek fel a zarándokok, mint pl. Assisi Szent Ferenc sírját, Tours-ban Szent Mártonét, Fuldában Szent Bonifácét, Canterburyben Becket Tamásét, Donepatrickban Szent Patrik nyughelyét. Látványosságszámba ment a főurak zarándoklata, pl. Corvin János az itáliai Loretóba 100 fős kísérettel ment. Magyarországról Szent István óta jártak zarándokok. Szent István Jeruzsálemben zarándokházakat építtetett, Rómában pihenőhelyül szolgáló házakat vásárolt.

A zarándoklat zsidó előzményei

A középkori keresztény kultúrában általánosan elterjedt zarándoklat elemei a zsidó vallás előírásai között már fellelhetők. Jákob az egész földi életet vándorlásnak, zarándokútnak nevezi (I. Móz. 47, 9.), míg Mózes küldetésekor az Úr a vándorlás, zarándoklás földjét, Kánaánt ígéri örökrészül a választott népnek (2. Móz. 6, 4.). A zsidó rituális gyakorlatban kialakult a R`gálim, a három zarándokünnep rendje. Zarándokünnepek a Peszáh, az egyiptomi megszabadulás emléke, a Sávuót, a „hetek ünnepe”, azaz a tóraadás napja, valamint a Szukkót vagy „sátoros ünnep”, a termény-betakarítás utáni hálaadás napja. Ezeken a napokon valamennyi hívőnek a kijelölt helyre kellett zarándokolni, és ott ajándékait leróni (5. Móz. 16, 16-17.). A Salamoni Templom megépülése (Kr. e. 964), majd újjáépítései (Kr. e. 515. ill. Kr. e. 37-től) után ez a törvény egyértelműen a jeruzsálemi szentélyre vonatkozott. Ilyen zarándoklaton vett részt Jézus 12 éves korában (Lk. 2, 41-42.), majd nyilvános működése során háromszor Jeruzsálemben (Jn. 2, 13., Jn. 5, 1., Jn. 7,10.). De az apostolok pünkösdi bizonyságtétele is ilyen zarándokünnepen történt a Sávuót-ra a diaspórákból érkező soknyelvű embertömeg előtt (Ap. Csel. 2,5–11.). A Jeruzsálemi Szentély lerombolása (70) után a zsidóság számára teljesíthetetlen lett ez a szabály.

Legendákkal övezett rabbik sírjai

A jámborok, a szent életű, csodatevő rabbik sírjának látogatása a középkortól kezdve elterjedt szokás volt a zsidóság körében. Magyarországon híres zarándokhely Eizik Taub (1751–1821) sírja Nagykállón. Sokan zarándokolnak el Sátoraljaújhelyre, Móse Teitelbaum (1759–1841), a magyarországi chászidizmus megalapítójának sírjához is. Prágában a régi zsidó temetőben rengetegen látogatják a Gólemet megalkotó, legendákkal övezett Lőw rabbi sírját. Szlovákiában a legtöbb zsidó zarándok a tudós Chátám Sófer rabbi pozsonyi sírját keresi fel.

A muszlim zarándoklat

Minden muszlimnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába és a hozzá közeli szent helyekre. A mekkai zarándoklat (hadzs) célja a Kába, a fekete kő, amelyet áhítatos énekszó közben a zarándokoknak hétszer kell körbejárniuk és meg kell csókolniuk. A csókkal erőt szívnak a szent kőből, hogy az igaz hit szerint élhessék le az életüket. A zarándoklatot minden felelős korú (pubertás utáni) muszlim férfinak és nőnek csupán egyszer kötelező megtenni életében, de csakis akkor, ha mentálisan, anyagilag és fizikailag képes rá. A moszlim hit szerint a zarándok Allah vendége: ha hozzá fohászkodik, teljesíti kérését és megbocsátja minden bűnét. (-vk)