Volt egyszer egy kemence, belebújt a kis Bence...

A tetszetősen berendezett portákat mézeskalács és kemencében sütött lángos illata lengte be. A gyerek ámult és bámult, a szülő pedig szorongatta a pénztárcáját. A mézeskalácsért fizetni kellett, a szövőszéken készült tarisznyát sem adták ingyen senkinek, az egyik boltocska mellett pedig a teremőr alaposan leszidta az önfeledten hancúrozó apróságokat, mert megtaposták a pázsitot...

Az apukák tanultak, a gyerekek játszottak

Az apukák nagyon élvezték a fesztivált, mert szombaton és vasárnap építészeti szakkiállítás nyílt a skanzen területén. A nagyérdemű hagyományos, bontott és újrafelhasználható építőanyagokkal, környezettudatos technológiákkal ismerkedhetett az ezzel foglalkozó cégek jóvoltából, a gyerekek inkább más elfoglaltság után néztek. Szerencsére őket a népi építészeti műhelybe várták a Felső-Tiszavidék tájegység pihenőjében. A kicsik itt vályogot vethettek, földfalat készíthettek volna..., ha nincs ott újgazdagék Milánkája is, aki minden gyereket elküldött a jó fenébe. A téglának való nyersanyagot egyedül ő birtokolta, és aki bármit mert formázni belőle, annak laposra gyúrta az alkotását a nagymami derűs mosolya kíséretében. A szülők emiatt jobb elfoglaltság után néztek, hogy feledtessék a gyerekkel a csalódást. Néhány lépésnyire érdekes volt látni, hogyan épül a sövényfalú és boronafalú ház. A fesztiválon ötletes, fából készült játékok: kirakó, építő és stratégiai csodák csábították asztalhoz a gyerekeket. Az őket bemutató Körtéfa Kreatív Játszóházi Egyesület tagjai kedvesnek, közlékenynek és gyermekszeretőnek bizonyultak, ezért itt mindenki hosszasan elidőzött.

Hová tűnt a kemencéből a lángos?!

A fesztiváli családi belépő a hétvégén ezer forinttal többe került, mint más napokon, ezért sokan kíváncsian várták, mit kapnak cserében. A gyerekeknek nagyon tetszettek a valódi, sárból tapasztott kemencék, annál is inkább, mert a bemutatók során maguk is látták a munka menetét. – Biztosan ide bújt be a kis Bence, volt itt helye bőven... Nem úgy, mint a mai villanysütőkben! – nyugtázta az óvodás Johanka. Az egyik parasztház kemencéjében igazi kenyérlángost sütött a pék bácsi, majd az illatos, még forró lapos kenyérkéket egy szakajtóba tette, és letakarta kézi szövésű kenyérruhával. A gyerekek nyála csorgott, ám a kedves, bajuccos bácsi azt mondta, itt nem kaphatnak a finomságból, el kell gyalogolni a bejárathoz, ahol tizenegy, tizenhárom és tizenöt órakor mindenki ingyen ehet egy-egy falásnyit. Másfél órai gyaloglás után, a harmadik osztásra sikerült a fáradt gyerkőcöket a megjelölt helyre terelni. Motoros kisautókon megérkezett a kenyérlángos, jutott is belőle mindenkinek. Ki tejföllel, ki fokhagymával ette a tanyasi ház kicsi padján, finom volt nagyon! A gyerekek ennyi várakozás után meg is érdemelték...