VIDEÓ: Bemutatták az első repülő motorkerékpárt

motorkerfékpár

A motor 40 percig képes repülni, maximális sebessége 100 kilométer per óra.

A japán XTURISMO cég elektromos repülő motorja egy nagy drónra hasonlít, amely akár 40 percig is képes repülni egyetlen töltéssel. A repülő motorkerékpár mögött az AERWINS Technologies nevű startup áll, amely sok éves tapasztalattal rendelkezik a drónok és pilóta nélküli repülőgépek gyártásában. Legújabb alkotásához 100 kilométer per órás maximális sebességet állított be.

Az autóipari innovációk hagyományos detroiti bemutatóján az autószalon egyik vezetője, Thad Szott ki is próbálta a járművet: „Kicsit aggódtam, de nagyon izgalmas élmény volt. Szó szerint tiszta libabőr voltam, és úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek“ – mondta Szott.

A Hoverbike Japánban már most is megvásárolható. Amerikai változata 2023-ban lesz elérhető 777 000 dollárért. A cég vezérigazgatója, Shuhei Komatsu azt reméli, hogy ezt 2025-re 50 000 dollárra csökkenti – ennél kedvezőbb áron nem tudják előállítani a motort.

(refresher.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?