Vendéglátás, látogatás

Minden nemzedék túl akarja szárnyalni elődjét; a földgömb gyomra és felülete, a lég és víz lakói Khínától Peruig megtizedeltetnek, hogy újdonságokkal szolgáljanak ínyenc vendégeinknek. Az évszakok megszűntek mérvadók lenni; tél derekán friss őszibarack, spárga, melynek szála egy forint, képezik a házigazda büszkeségét – pedig jobban esik-e a vendégnek, ha merő aranyat eszik?... az ebéd sikere másban rejlik, mint: jó társaság, jó felszolgálás és finom, egészséges főzésben... (Egy nagyvilági hölgy, 1880.)

...aki oly nagy háztartást visz, hogy barátait, ismerőseit, magas állású idegen vendégeket gyakran gyűjthet vendégszerető házában asztala köré, annak már vagy magának van ügyes, hozzáférhető szakácsa, vagy egy ilyent fogad fel arra az alkalomra. Erre bízva azután az egész felelősséget, aki bizonyosan iparkodni fog, és becsületét helyezi abba, hogy mindent a háziak és vendégek megelégedésére rendezzen el. Legcélszerűbb ilyenkor szabad kezet engedni a szakácsnak a konyhában, pincében és ebédlőbe. (Kalocsa Róza, 1884.)

Nagyobb lakomákon néhol az urak már a megérkezéskor az előszobában kis cédulát kapnak, melyen annak a hölgynek a neve áll, ki az asztalnál szomszédnőjük lesz és kit asztalhoz kell vezetniök. (Szabó István Andor, 1923.)

A gazda maga is jóízűbben és nagyobb étvággyal eszik és iszik, ha vendég van a háznál, mint különben... A vendégnek kétszer örül az ember. Amikor jön, és amikor megy. (Karinthy Frigyes, 1933.)

Régebben minden gondos háziasszonynak komoly fejtörést okozott az ültetés rendje a címek és rangok bonyolult összefüggése miatt. Ma a helyzet leegyszerűsödött, az asztalnál csupán egyetlen formálisan megállapított hely van: a háziasszonyé, akinek mindig a főhelyet kell elfoglalnia. Hosszúkás asztalnál vele szemben a házigazda szokott ülni. (Dr. Berky Imre, 1947.)

Az asztalnál – ha lehet különbséget tenni – a „legjobb” hely a háziasszony (vagy a házigazda) jobbján van. Ha nem az asztalfőn ülnek, hanem egy hosszabb asztal közepén, akkor a velük szemben levő helyeket mondják a legjobbnak. (Burget–Kovácsvölgyi, 1959.)

Nem illetlen... ha hagyományos ebédre, vacsorára csak annyi vendéget hívunk, ahányat kényelmesen el tudunk helyezni és evőeszközzel is el tudjuk látni. Ha a társaság nagyobbnak ígérkezik, inkább a hagyományoktól térjünk el, és más módon lássuk vendégül őket, mint vállaljuk a kényelmetlenséget. (Halák László, 1984.)

Vendéget látni – vendégnek lenni című munkájában Karinthy Frigyes két fontos kérdést tesz fel: miért hív vendégeket az ember, és mitől érzi jól magát a vendég? Az első kérdésre így válaszol:

„Vendégeket azért hív az ember, hogy azok egymással házunkban találkozhassanak. Hogy ugyanakkor mi is jelen vagyunk, ez a körülmény sokkal kisebb jelentőségű számunkra, mint ahogy általában hisszük, éppen ezért mindennél fontosabb a vendéglista összeállítása. A magam részéről abban az emlékezetes afférban, amikor egy amerikai magánestélyen a kitűnő és rokonszenves Dreiser amerikai író két nyaklevest kent le a kitűnő és rokonszenves, sőt Nobel-díjas Sinclair Lewis amerikai írónak, nem a kitűnő és rokonszenves író viselkedését találtam meglepőnek, hanem az ismeretlen házigazdáét, aki együtt hívta meg őket, holott tudnia kellett volna, hogy rosszban vannak egymással, és Dreiser mindenütt hangoztatta, hogy ott pofozza meg Lewist, ahol éri. Én nem vagyok amerikai, mindig itt éltem Pesten, és én például tudtam.”

E sorok írója is elkövette már azt az ügyetlenséget, hogy (időhiány miatt) két, egymást nem ismerő, merőben különböző ízlésű, hangulatú társaságot hívott meg közös „házibulira”. Az eredmény siralmas volt, senki nem érezte jól magát, a kétféle társaság egész este csak gyanakodva méregette egymást, a háziasszony pedig joggal kesergett: vidám estét remélt, napokig készült rá vásárlással, takarítással, főzéssel, sok-sok munkával, holott siralomházba egyetlen szál gyertya is elég.

Alapvető tehát, hogy nagyon gondosan válogassuk meg, kiket hívunk meg együtt egy-egy alkalomra. Ettől függ a vendéglátás hangulata, ezen múlik a házigazda öröme is. Hisz mi töltheti el örömmel, elégedettséggel a vendéglátót, ha nem az, hogy vendégei jól érzik magukat?

Jó barátokat megvendégelni s velük kellemes órákat együtt tölteni, öröm. Persze ehhez az szükséges, hogy jól érezze magát a vendég. S hogy mitől érezheti jól magát – ez volt Karinthy említett második kérdése –, erre a kitűnő író sem válaszolt művében. Inkább két esetet írt le, egy vacsorát Mutatós Menyhértéknél, s egy másikat Szíves Szilárdéknál. Lehetne idézni a szellemesen ironikus írást akár elejétől végig, de terjedelmünk sajnos korlátozott. Aki hozzájut, feltétlenül olvassa el.

292. §. Váratlanul, megbeszélés nélkül érkezni általában udvariatlanság. Kivétel természetesen akad: közvetlen családtag vagy olyan közeli jó barát, akit mindennapos vendégnek tekintenek, aki szinte otthon van a háziak között, nem követ el illetlenséget, ha „felugrik” váratlanul. Nem illetlenség akkor sem, ha rendkívül sürgős üzenetet kell továbbítanunk.

293. §. Ha váratlan látogatásra kényszerülünk, igyekezzünk a késő délutáni órákban megjelenni. Az étkezési időpontokat minden esetben kerüljük el.

294. §. A túl késői időpont is kerülendő, tapintatlanság bárkit is az ágyából kiugrasztani.

295. §. Akármilyen kedvesen marasztalnak – ha váratlanul érkezünk, a lehető legrövidebb ideig legyünk csak a háziak terhére.

296. §. A váratlan vendéget egy csésze kávéval kínálni nem okoz gondot. Ha étkezési időben érkezik, megkérdezhetjük, ebédelt-e, vacsorázott-e már?

297. §. A vendég érkezésének időpontja sok mindent meghatároz a vendéglátás formájában.

298. §. Ha vendégül hívunk valakit, pontosan mondjuk meg, miről van szó: egy kávéról, vagy vacsoráról.

299. §. Mondjuk meg azt is, kik lesznek további vendégeink. Előfordulhat ugyanis, hogy nem tudunk valami olyan ellentétről, amely megkeseríthetné mindanynyiunk hangulatát.

300. §. Igyekezzünk úgy összeállítani a meghívandók névsorát, hogy egymáshoz illő, hasonló érdeklődésű társaság kerüljön össze.

(Illik tudni – A kulturált viselkedés szabályai, K.u.K. Kiadó 2000)