Vádalkut ajánlottak az anyának

Praia da Luz/London. Vádalkuval próbálják rábírni gyermeke megölésének beismerésére annak a skót kislánynak az édesanyját, aki még májusban tűnt el Portugáliában, és akinek ügyét szinte példátlan nemzetközi figyelem övezi.

A McCann házaspár őrültségnek nevezte a vádakatSITA/AP-felvételA négyéves Madeleine McCann szüleivel üdült a dél-portugáliai Praia da Luz egyik turistatelepén, amikor május 3-án este, a szállodai szobából nyoma veszett. A portugál rendőrség eddig hangsúlyozottan tanúként kezelte a házaspárt, ám a hét végén mindkettőjüket gyanúsítottá nyilvánították. A fejlemény első szakértői magyarázata szerint ennek csak annyi lett volna a jelentősége, hogy a rendőrség így olyan kérdéseket is fel tud tenni a szülőknek, amilyeneket a portugál jogszabályok alapján csak gyanúsítottaknak lehet.

A szombati brit sajtó szerint viszont a portugál nyomozók most már ténylegesen a gyermek megölésének beismerésére próbálják rászorítani Kate McCannt. A The Sun úgy tudja, alkut ajánlottak a kislány mamájának: ha bevallja, hogy véletlenül megölte Madeleine-t, két-három év börtönbüntetéssel megúszhatja, és kedvezménnyel egy éven belül szabadulhat. Megígérték neki azt is, hogy férje ez esetben azonnal szabadon távozhat a két kisebbik gyermekkel.

A rendőrség állítólag abból a feltételezésből indul ki, hogy Kate McCann, aki körzeti orvosként dolgozik hazájában, valamiért fájdalomcsillapítót adott lefekvés előtt Madeleine-nek, ám a kislány a gyógyszertől meghalt. Ezután – a nyomozók gyanúja szerint – az édesanya pánikba esett, elrejtette a holttestet, majd hetekkel később, egy bérelt autón vitte el valahova, ahol eltemette.

Ez utóbbi teória alapja az, hogy hírek szerint megtalálták a kislány testnedveinek nyomait abban az autóban, amelyet a házaspár a gyermek eltűnése után 25 nappal bérelt. A kocsit a mélyen hívő szülők ráadásul alig egy nappal azelőtt bérelték ki, hogy a Vatikánba utaztak, ahol XVI. Benedek pápa fogadta őket. A nyomozók azzal is szembesítették az édesanyát, hogy a rendőrkutyák – arra képeztek ki őket, hogy észleljék, ha valaki korábban holttesttel érintkezett – jeleztek, amikor az ő ruházatát szagoltatták velük.

Kate McCann mindvégig felháborodva utasította vissza a gyanúsítást. A család és a barátok egyöntetűen felsorakoznak a házaspár mögött, a brit sajtó is a pártjukon van, jórészt elítélő értékeléseket közöl a portugál rendőrségi vizsgálat drámai fordulatáról. Egyébként szombatra virradóra az apa, Gerry McCann gyanúsítottá válását is bejelentette a házaspár ügyvédje.

A McCann házaspár tegnap délután hazatért Nagy-Britanniába. Sokáig nem lehettek biztosak abban, hogy a portugál rendőrség engedélyezi a kiutazásukat az országból. (mti, sita, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?