Űrhajózó nagyhatalom születik

Hivatalos kínai bejelentések szerint a startra október 1-e után „bármikor sor kerülhet, amikor ehhez minden feltétel adott”. Az út attól lesz történelmi, hogy ezen a repülésen a világűrbe indul az első kínai űrhajós.

Miután saját erőből űrhajósokat a világűrbe juttatni és onnan visszahozni jelenleg csak Oroszország és az Egyesült Államok képes, egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ez a pillanat történelmi lesz. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a nagy nyugati hírügynökségek az elmúlt hetekben sorra közölték anyagaikat a témáról, sőt két héttel ezelőtt az amerikai elnök is sok sikert kívánt Kínának a programhoz. Az ifjabb Bush hangsúlyozta, hogy „annak, hogy jelenleg csak Oroszországnak és az Egyesült Államoknak van saját emberes űrprogramja, nem az az oka, hogy ez a két ország attól másokat erővel távol tart. Országunknak fontos, hogy mások is eredményes űrprogramot folytassanak, örülünk, ha egy harmadik ország is csatlakozik ehhez a klubhoz, és sok szerencsét kívánunk a kínai tudósoknak, mérnököknek és űrhajósoknak.”

1999 júniusának elején a kínai internet hálózatokon hihetetlen gyorsasággal elterjedt két fotó egy rakétáról, mely az akkori képaláírások szerint a fejlesztés alatt álló első kínai személyzetes űrhajót vinné Föld körüli pályára. Bár a két fotó eredetiségét többen megkérdőjelezték, sokan mégis hajlottak arra, hogy a fotóknak legalábbis „részleges” valóságtartalmuk van, és Kína hamarosan saját űrhajóval, saját űrhajósokat indít a világűrbe.

A nyugati szakértők által „921-es Program”-ról (Project 921) cseppenként egyre többet és többet lehetett tudni, de nehezen lehetett eldönteni, hogy ezek az információk kiszivárogtak, vagy kiszivárogtatták őket. Mindenesetre az 1999 júliusi bécsi UNISPACE-III konferenciához kapcsolódó kiállításon a kínai kiállítók szinte teljes csendbe burkolództak, és az ott hozzáférhető, egyébként 19 oldalas „Kínai nemzeti jelentés”-ben, a jövő terveivel foglalkozó részben is csak egyetlen mondat utalt esetleges személyzetes űrrepülésekre: „... (Kína) fejleszteni fog személyzetes űrrepülésekben használatos élettani laboratóriumi berendezéseket, és ehhez kapcsolódó kutatásokat folytat.” Persze az ilyen berendezések repüléséhez még nem feltétlenül szükséges saját űrhajót is építeni...

Kínában 1956-ban indult el a katonai rakétaprogram, melynek köszönhetően megszülettek az első nagyteljesítményű harcászati rakéták. Az űrkutatási program első jelentős eredményeként a szakemberek 1958-tól már rakétaszondákkal vizsgálták a Föld felsőlégkörét, illetve a kozmikus teret. A kínai műhold indítására vonatkozó terveket 1965-ben fogadták el. 1969-ben egy kudarccal végződött kísérlet, majd 1970. április 24-én már teljes siker – írhatjuk krónikánkba. Az 1970-ben felbocsátott 173 kg-os mesterséges hold, mely igen elnyújtott ellipszis alakú pályán (439/2384 km) keringett, hivatalos elnevezés hiányában a Kína-1 nevet kapta.

Egy évvel később került pályára a mintegy 221 kg tömegű Kína-2. E két műhold elsődleges feladata volt tesztelni a későbbi kínai holdak legfontosabb fedélzeti rendszereit, de a Kína-2 már a kozmikus sugárzást, és a Föld mágneses mezőit is vizsgálta. A Kína-1-ről később kiderült, hogy elnevezése DFH-1 (Dong Fáng Hong – Kína Vörös), míg a Kína-2 az SJ-1 (Shi Dzsián – Gyakorlat) nevet viselte. A legutóbbi repülés a Sencsou (Isteni hajó) nevű űrhajó-típus immár negyedik felbocsátása volt. Az indításnál azonban első alkalommal voltak jelen a kínai űrhajósjelöltek, akik ráadásul nem csak szemlélődtek az irányítóközpontban, hanem az elmúlt napokban az „éles” rakétán és a rászerelt űrhajón gyakorlatoztak is. A kiképzési program részeként beszállási, visszaszámlálási és vészelhagyási gyakorlatokat végeztek. Kínai nyilatkozatok szerint jelenleg 12 vadászpilóta kiképzése folyik, és az első űrrepülésen valószínűleg két ázsiai asztronauta foglal majd helyet a parancsnoki kabinban. Ehhez persze az is szükséges, hogy a mostani repülés teljesen rendben menjen, azaz ne csak a nagyjából egy hetesre tervezett fölkörüli repülés legyen problémamentes, hanem a parancsnoki-visszatérő egység is sima leszállást hajtson végre.

A Sencsou első repülésére 1999 végén, a másodikra 2000 januárjában, míg a harmadikra tavaly márciusban került sor. Az első és a harmadik repülés teljesen problémamentes volt, ám a második majdnem kudarccal végződött, a leszállórendszer kisebb hibája miatt.

A legutóbbi start zökkenőmentes volt, és a CZ-IIF (Hosszú Menetelés-IIF) hordozórakéta rendben működött, majd juttatta alacsony orbitális pályára a három részből álló űrhajót. Valószínű, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a parancsnoki kabin visszatérése után a műszaki-hajtóműegység és az orbitális fülke még több hónapig pályán marad és különféle automatikus, illetve távvezérelt kísérletek eszközéül szolgál.

Bár az ázsiai ország több évtizeddel lemaradt ezen a területen a két űrkutató nagyhatalom mögött, úgy tűnik, a Kínai Kommunista Pártnak nagyon fontos presztízscél a saját űrrepülési program, és talán az sem véletlen, hogy a legutóbbi startra éppen Gerhard Schröder kínai vizitálása alatt került sor...