A Madari Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában holnap húsvétváró ünnepséget tartanak az oktatási intézmény tanulói számára. Szász Veronika, az iskola igazgatónője lapunknak elmondta, érdekes és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket.
Ünnepváró Madaron
„Délután 13 órától a gyerekek különféle kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt. Agyagozhatnak, gyöngyöt fűzhetnek, betekintést nyerhetnek az üvegfestés rejtelmeibe, gipszből figurákat önthetnek, tojást fejthetnek, ostyát süthetnek. Ám ezenkívül lesz mézkóstoló is. Ezt követően Honfoglaló elődeink nyomában címmel honfoglalás kori élő történelemóra lesz, melyen megtudhatják a tanulók, hogyan éltek elődeink. Az ünnepváró programsorozat utolsó rendezvénye a 16.30-kor kezdődő táncház lesz” – mondta el lapunknak Szász Veronika, a madari oktatási intézmény igazgatója. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.