Újabb Szaturnusz-gyűrűt találtak

A Cassini-űrszonda felvételein egy korábban ismeretlen gyűrűt azonosítottak a Szaturnusznál, Janus és az Epimetheus holdak pályája mentén.

A gyűrűs bolygó körül keringő Cassini-űrszondáról idén szeptember 17-én figyelték meg az eddigi leghosszabb ún. okkultációt. Ilyenkor az űreszköz felől nézve a Nap a Szaturnusz korongja mögé kerül, és hátulról világítja meg a gyűrűrendszert, lehetőséget teremtve a halvány részek megfigyelésére. Az apró porszemcsék a rájuk eső napfényből sokat szórnak mindenféle irányba, ugyanakkor a Nap erős fénye nem jut közvetlen a kamerába – így hosszú expozíciós idejű felvételeket lehet készíteni, és a finom por jól megfigyelhető.

Az ilyen okkultációk általában nem hosszabbak egy óránál, most azonban a szonda sajátos pályája miatt sikerült egy 12 órás okkultációt kifogni. A ritka alkalmat kihasználva a gyűrűrendszer igen halvány részeit is megörökítették, és egy korábban ismeretlen gyűrűalkotót is azonosítottak. Az utóbbi egy igen halvány és diffúz képződmény, amely a gyűrűrendszer fényesebb részeinél messzebb, de a G- és az E-gyűrűnél közelebb húzódik a bolygóhoz.

Az újonnan felfedezett gyűrű helyzete egybeesik a Janus és Epimetheus holdakéval, amelyek közel azonos pályán keringenek a Szaturnusz körül. A kutatók már korábban is feltételezték, hogy a két hold pályája mentén egy ritka gyűrű lehet, amely a holdak felszínébe csapódó meteoritikus testek által kidobott aprószemcsés anyagból képződik.

A ritka megfigyeléskor minden korábbinál halványabb részleteket sikerült megörökíteni az E-gyűrűben is. A felvételen az Enceladus holdtól furcsa, kissé hajladozó és elnyúlt képződmény indul ki, amelynek apró jégszemcséit a hold déli sarkvidékén lévő aktív gejzírek pöfékelik ki az űrbe. Az új felvételeken nemcsak az figyelhető meg, miként pótolják a holdak a gyűrűk anyagát, hanem az is tanulmányozható, milyen változásokon megy keresztül a gyűrűrendszerbe így bekerült anyag.

A kérdéses időszakban a Cassini kamerája a távoli Földet is megörökítette, mint halvány fénypontot a messzeségben. A bal oldali képen bizonytalanul a Hold is sejthető bolygónk mellett. Ez egyébként a második alkalom, hogy az óriásbolygók térségéből fotózták le a Földet. Elsőként a Voyager-1-szonda készített ilyen felvételt, akkor a Neptunusznál is nagyobb távolságból.