Tunézia és Egyiptom a sláger

Végéhez közeledik a nyaralási szezon, a pozsonyi repülőtéren már egyre kevesebb chartergép szállítja az utasokat. Szeptemberben már nem sokan indulnak útnak, akik pedig úgy döntenek, hogy ebben a hónapban nyaralnak, elsősorban Tunézia vagy Egyiptom valamely nyaralóvárosába mennek.

Az idei év legnagyobb slágere Tunézia és Egyiptom volt Az idei év legnagyobb slágere Tunézia és Egyiptom volt – derült ki néhány utazási iroda összesítéséből.

A merényletek miatt olcsó

Már a szezon elején lehetett tudni, e két ország viszi el a pálmát. Az egyiptomi utak – a szezon előtti merényletek hatására – nagyon olcsók voltak, ám az árak júliusban jelentősen emelkedtek. Mindennek ellenére nagyon sokan látogattak el a fáraók földjére. Az európai országok közül Görögország és Horvátország volt a nyaralók kedvence.

A Kartago Tours utasai közül a legtöbben Tunéziába és Egyiptomba repültek – mondta lapunknak Ladislav Botek. Az iroda marketingosztályának képviselője elmondta, maguk sem számítottak ekkora sikerre. Népszerűek voltak az all inclusive szolgáltatások, és egyre többen választják a jobb minőséget, négy-vagy ötcsillagos szállodát. Az európai célállomások közül az egyik legnépszerűbb Görögország volt, a legkisebb érdeklődés Törökország iránt volt.

A Satur utazási irodában azonban Törökország a legkeresettebb három ország között volt. Mint ahogy azt Mária Gálová elmondta, itt is Egyiptom és Tunézia volt a legnépszerűbb. De nagyon népszerűek voltak a görög szigetek is, az előző évhez képest óriási növekedést regisztráltak.

Vannak olyan utazási irodák, amelyek szinte csak erre a két afrikai országra szakosodnak. Az egyik ilyen az Azur Reisen. Az iroda utasai szintén leginkább Tunéziába utaztak. Mint ahogy azt megtudtuk, az egyik legnépszerűbb város Tabarka volt. Ebbe a kis városba a nyár folyamán külön gépek szállították az utasokat.

Sokan egyénileg utaznak

Persze, az utazási irodák összesítésével nem teljes a lista, hiszen a fapadosok megjelenésével az európai országok is egyre elérhetőbbek lettek, így növekszik az egyéni utazók száma. Ők maguk utaznak, főleg azokra a helyekre, ahová van közvetlen járat. Egy-egy ilyen repülőjegy már akár 3000 koronától is megvásárolható, illetékekkel együtt. Sokszor az ár még ennél is alacsonyabb. ĺgy elérhető közelségbe kerültek az európai nagyvárosok és fővárosok, könnyen eljuthat a turista Londonba, Párizsba, Oslóba, Dublinba, Barcelonába vagy Athénba. Ezekkel a járatokkal akár egy hosszú hétvége is elérhető közelségbe került – és olcsóbb, mint ha utazási irodán keresztül vásárolnánk meg az utat. Persze, ez sem igaz minden esetben, hiszen ha valaki megvásárolja az olcsó repülőjegyet, ahhoz szállást és étkezést is kell biztosítania magának. A szállodák ára pedig a főszezonban gyakran a csillagos eget súrolja, szinte lehetetlenség kedvező árú, és minőségi szolgáltatásokat nyújtó hotelre bukkanni.

A téli szezon is fontos

A szakemberek egybehangzóan állítják, hogy már nem csak a nyári szezon számít fontos időszaknak, hiszen egyre többen érdeklődnek a téli, egzotikus utak iránt is. Ennek szezonja novemberben kezdődik. Ezek az utak is megoldhatóak egyénileg és szervezetten is. Vannak olyan országok, ahová „bűn” irodán keresztül elmenni. Az egyik ilyen például Thaiföld, ahová már 20 ezer koronától vásárolhatunk repülőjegyet, az ottani szállodák tulajdonosai pedig 200 koronáért is tudnak szállást biztosítani, egy háromcsillagos szálloda szobaára nem haladja meg a 20 amerikai dollárt sem. A parton pedig akár 100 koronáért is lehet ágyat, bungalót, vagy 1000 koronáért egy egész villát – medencével – bérelni. Ha valaki egyénileg szeretne repülni valamely egzotikus országba, akkor leginkább a charterjáratokra próbáljon meg jegyet szerezni, ezek gyakran olcsóbbak, mint a menetrend szerinti járatok.

Úti célok kalandoroknak

Vannak, akik a last minute, vagy az ultra last minute utak helyett becsomagolva indulnak a reptérre, úgy, hogy nem tudják, mely országban töltik szabadságukat.

Az utazási irodák – az egész évben – sokszor néhány órával az indulás előtt adják el azokat az utakat, amelyeket az utolsó nap valaki visszamondott. A bécsi repülőtéren így akár 5–7, egy egzotikus utat pedig akár 10–15 ezer koronáért vásárolhat az érdeklődő, négycsillagos szállodában, félpanzióval. Aki szereti a kalandot, az egy ilyen úttal mindenképpen jól jár.

Elég, ha reggel kimegy a repülőtérre, elkezd vadászni az utazási irodák ilyen jellegű ajánlatára, majd néhány órán belül a következő szöveget hallja: Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket, a gép készen áll a felszállásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?