Tudósítás az ízfesztiválról

zeretettel köszöntöm az ĺzvilág olvasóit, akiknek most szeretnék beszámolni a harmadik doborgazi ízfesztiválról, hiszen azóta ismerjük egymást, az ĺzvilág és én, amióta kis falumban, Doborgazon először fedték fel titkukat a kemencék.

zeretettel köszöntöm az ĺzvilág olvasóit, akiknek most szeretnék beszámolni a harmadik doborgazi ízfesztiválról, hiszen azóta ismerjük egymást, az ĺzvilág és én, amióta kis falumban, Doborgazon először fedték fel titkukat a kemencék. Úgy látszik, jó bornak tényleg nem kell cégér, sok vendég tért vissza hozzánk, újakat is hoztak magukkal, de még az égiek is meghallgattak, mert egy kis futó zápor enyhítette aznapra az egész nyáron át tartó kánikulát. Az ide látogatóknak leginkább a nyitott udvarok tetszettek, többen is elmondták, ez a rendezvény más, mint a falunapok általában, hiszen azokon a vendéglátóipar szolgálja ki a vendégeket, itt viszont ahány ház, anynyi íz. A legnagyobb sikerélményt az jelentette, amikor valami olyat kértek, amit tavaly ettek, ittak. Idén is nagy volt a keletje a málnaszörpömnek, mely gyógyfüvek, erdei szeder, málna, meggy és ribizli keveréke. Most is készül már, tehát jövőre megint lesz! Mert jövőre is lesz ám ízfesztivál Doborgazon, remélem, ez már soha el nem múló hagyománnyá vált. S remélem, visszatérnek évről évre a vendégek, ezek a képen látható aranyos hármas ikrek is, akik igazán jó hangulatot teremtettek a portánkon, s bizony mondom, volt akkora sikerük, mint a lepénynek!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?