Tudjátok, mi az a 3R? A háztartási hulladék környezetbarát kezelésének alapvető formulája angolul: Reduce (minél kevesebb szemét), Reuse (amit lehet, használj újra), Recycle (a maradékot meg igyekezz újrahasznosítani). A Recycle Zone angol oldal gyerekeknek készült, de idősebbek is tanulhatnak belőle.
Törődjünk a szeméttel!
Fontosabb a hogyan: hiszen ebből érthetjük meg, hogy hány módja van annak, hogy mi magunk is tegyünk valamit a környezetrombolás ellen, és talán ha a szomszéd is így tesz, meg az ő szomszédja, meg... – akkor valami tényleg megváltozik.
Nagyon könnyű megérteni, és éppen ezért meglepő a Recycle Zone alapgondolata: a 3R-ből a Recycle az utolsó. A legfontosabb ugyanis a Reduce, vagyis az, hogy minél kevesebb szemetet próbáljunk meg előállítani – valóban, azzal a legkönnyebb elbánni, ami nincs is. Például igyekezzünk takarékoskodni a papírral; mondjuk mindkét oldalára írni, nyomtatni (ha két oldalra nyomtatunk, azzal máris megfeleztük a papírhulladék mennyiségét!) Aztán jön a Reuse, vagyis az újrahasználás: ha az üvegeket nem a visszaváltóba visszük, hanem újra megtöltjük, akkor még az előbbinél is kevésbé terheljük a szegény környezetünket. Persze nem lehet mindent a nullára redukálni, és elég gusztustalan lenne mindent a végtelenségig újra- meg újrahasználni, úgyhogy az újrahasznosításnak is megvan a maga létjogosultsága.
A Recycle Zone tehát, akármennyire is gyerekeknek szól, idősebbeknek is sokat mondhat, sok ötletet adhat. Első pillantásra elég furcsának tűnik az az ötlet, hogy az ételmaradékot ne kidobjuk, hanem komposztáljuk: az embernek kicsit borsódzik a háta, ahogy részletes leírást olvas arról, hogy milyen férgeket hogyan tároljunk a komposztálóedényben, amelyek az almacsutkából jó kis virágföldet csinálnak majd nekünk. De aztán rá kell jönnünk, hogy valójában „önmagában” nem is szörnyűséges a dolog, és hasznos lehet nekünk is, meg a sokat emlegetett természetnek is.
Az oldal nyelve meglehetősen egyszerű, úgyhogy tényleg meg lehet érteni minimális angoltudással is. Azért is nagyon tanulságos az oldal, mert látható, hogy az oldalt fenntartó Waste Watch milyen komolyan gondolja a gyerekek fejlesztését: Cycle az iskolákba is ellátogat, és ott a helyszínen osztogatja praktikus tanácsait; az oldal tanároknak szóló részt is tartalmaz. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.