Többet ésszel a konyhában is

1egy
– Ez az öt csirkém van még eladó, nagyságám – kínálja a portékáját szombaton délben, zárás előtt a csarnoki kofa.
– Tudja, mit? Válassza ki nekem a három legöregebbet! – kéri a fiatalasszony.
– Ezer örömmel – vigyorog a kofa lelkesen –, be is csomagoljam?
– Igen, azt a másik kettőt.

1egy

– Ez az öt csirkém van még eladó, nagyságám – kínálja a portékáját szombaton délben, zárás előtt a csarnoki kofa.

– Tudja, mit? Válassza ki nekem a három legöregebbet! – kéri a fiatalasszony.

– Ezer örömmel – vigyorog a kofa lelkesen –, be is csomagoljam?

– Igen, azt a másik kettőt.

2két

Erdélyi lángos

2 dkg élesztőt elmorzsolunk egy kevés langyos vízben, majd egy kevés liszttel kovászt készítünk belőle. 40 dkg lisztet 4-5 csipet sóval, 15 dkg apróra darált füstölt sonkával, kevés borssal és pirospaprikával összedolgozunk, s kevés langyos vízzel és a megkelt kovásszal 20 dkg főtt, áttört krumplihoz adjuk. Csak annyi vizet használunk, hogy a kéztől elváló, kemény tésztát gyúrhassunk belőle. Meleg helyen kelesztjük, majd ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, egyforma darabokra vágjuk és forró zsírban vagy olajban kisütjük. Melegen tálaljuk.

Zsírban sült párnák

40 dkg lisztből, 6 dkg porcukorból, egy vaníliás cukorból egy sütőporral, pici sóval, 2 dl tejjel tésztát gyúrunk, és jól kidolgozzuk. Félujjnyi vastagra nyújtjuk, s kb. 3 x 3 cm-es négyzetekre vágjuk. Forró olajban világosra sütjük, majd megszórjuk vaníliás porcukorral. Melegen tálaljuk, lekvárt is kínálhatunk hozzá.

A tészta közepe sütéskor párnaszerűen megemelkedik, ettől mutatós, azonkívül könnyű, jó ízű, gyors, tápláló, egyszerű, kiadós, ráadásul olcsó sütemény.

3há...

A csírázó krumplit ne főzzük héjában, mert sok mérges anyagot tartalmaz. Jól vágjuk ki a csírákat.

Az újkrumplit könnyebben megtisztítjuk, ha előzőleg sós vízben kicsit megáztatjuk.

A reszelt krumpli hamar megbarnul, de ez csak egy enzim hatása, és nem árt sem az étel ízének, sem az egészségünknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?