Budapest. Napokon belül elkészül a vádirat a móri mészárlás ügyében. A Népszabadság úgy tudja, az ügyészség a két gyanúsított közül csak K. Ede esetében látja bizonyítottnak, hogy részt vett a gyilkosságokban, társa állítólag csak a fegyverek beszerzésében és eltüntetésében segédkezett. A rendőrség szerint K. Ede és H.
Teljesen eltérő megítélés
Budapest. Napokon belül elkészül a vádirat a móri mészárlás ügyében. A Népszabadság úgy tudja, az ügyészség a két gyanúsított közül csak K. Ede esetében látja bizonyítottnak, hogy részt vett a gyilkosságokban, társa állítólag csak a fegyverek beszerzésében és eltüntetésében segédkezett. A rendőrség szerint K. Ede és H. László, akiket a két évvel ezelőtti, nyolc emberéletet követelő bankrablás után két és fél hónappal vettek őrizetbe, behatoltak az Erste Bank móri fiókjába, mindketten rálőttek a biztonsági őrre, majd H. László módszeresen legyilkolta a bankfiókban tartózkodó alkalmazottakat és ügyfeleket. Mint a lap írja, a vádhatóság álláspontja eltér a rendőrségi verziótól. Az ügyészég állítólag csak K. Edét tekinti elkövetőnek, míg H. László csak bűnsegéd volt. Utóbbival kapcsolatban az ügyészség csak azt látja bizonyítottnak, hogy ő szerezte be a gyilkos fegyvert, egy Scorpio típusú géppisztolyt, és ő rejtette el is azt, hogy azóta sem lelik. A lap értesülését nem kommentálta az ORFK. Az ügyről hivatalosan az ügyészség sem nyilatkozik, amíg el nem készül a vádirat. A Népszabadság szerint K. Ede és H. László szerepének ilyen eltérő megítélése meglepte a nyomozókat és az ügyvédeket is. (n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.