Szocsi 2014 – Orosz milliárdos segítségével mentik a kínossá vált kóbor kutyákat

Szocsi/Budapest |

<p>Menhelyet hoztak létre Oleg Vlagyimirovics Gyeripaszka orosz milliárdos üzletember támogatásával Szocsiban a pénteken kezdődő téli olimpia előtt kínossá vált nagy számú kóbor kutya megmentésére.</p>

Az orosz városban már így is több száz kóbor kutyával végeztek, úgy tűnik, a helyi hatóságoknak feltett szándéka megtisztítani Szocsi utcáit a pénteki megnyitó ceremónia előtt - írta helyi tudósításában a The New York Times (NYT), amely szerint az említett hatóságok azzal érvelnek, hogy az utcán élő ebek vadak és veszélyesek lehetnek.     Az állatvédőket ugyanakkor felháborította az állatok hónapok óta tartó leölése, amely árnyékot vet az olimpiai játékok hagyományosan vidám hangulatára. Az NYT szerint az ügy rontja a vendégszerető, barátságos Oroszország Vlagyimir Putyin által hónapok óta hirdetett imázsát is.     A tekintélyes amerikai napilap szerint a Volnoje Gyelo (Jó ügy) elnevezésű, Oleg Gyeripaszka dollármilliárdos üzletember által támogatott szervezetnek csütörtökig adtak haladékot a kutyák kimentésére az olimpiai faluból. Az állatvédők golfautóval járták a falut, hogy begyűjtsék, majd a menhelyre vigyék az állatokat. A menhely valójában összetákolt kutyaólak sokasága a város peremén. Valamikor temető állt a helyén, nincs áram és víz, és már így is 80 kutyát, köztük egy tucat kölyköt gondoznak ott az önkéntesek.     A helyi állatvédők szerint a kóbor kutyák egykori háziállatok voltak - vagy azok kölykei -, amelyeket az olimpiával kapcsolatos beruházások miatt otthonuk elhagyására kényszerült, majd új lakásokba költöztetett családok sorsukra hagytak.     Az utcák kóbor kutyáktól való mentesítése októberben kezdődött. Állatvédők szerint azóta mintegy 300 ebbel végeztek, noha az eredeti szándék az volt, hogy menhelyre vigyék őket. A hatóságok által felbérelt cég 25-35 dollár közötti összeget kapott egy kutya életéért. (http://www.nytimes.com/2014/02/06/sports/olympics/racing-to-save-dogs-roaming-around-sochi.html) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?