Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Az értetlenség kora?
Nem értik – ezt a két szót recitálják a politikusok világszerte, mikor a történelmi és társadalmi összefüggések hókon csapják őket. Ahogy Robert Fico nem érti, hogy mi olyan hatalmas, felháborító abban, hogy felszabadítónak nevezi a vörös hadsereget, ugyanúgy Donald Trump sem érti, hogy lehet, hogy a NATO-országok legjava igenis segített már az USA-nak, amikor az fegyverbe hívta a szervezet tagjait a szeptember 11-i támadást követően. De úgy fest, Orbán Viktor sem érti, vagy csak inkább nem akarja megérteni, hogy poloskázni nyilas tempó, és hogy kilépni a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) újfent egy ponttal rontott az ország megítélésén.
Olvasott, ambiciózus politikus számára a világpolitika porondja egy vonzó és izgalmas terep lehet. Így lehet bekerülni a történelemkönyvekbe, így lehet nemzetközi díjakat be-zsebelni, de ennek mindig ára van.
A kérdés általában az, hogy ezt az árat ki fizeti meg: az, aki inkább a történelem forgatagában veti meg a lábát, és kevesebb a szabad akarata, a szuverén döntést pedig a helyzet súlya tolja meg, vagy az, aki úgy dönt, a rivaldafény jó neki, vagy az ország népe, amely nem tehet mást, mint, hogy elfogadja vagy éppen elutasítja, és tiltakozik csupán, hogy őt most ebbe belerángatták.
Winston Churchillnek kevés lehetősége volt dönteni, mert a kor és a történelmi mérföldkő akkor is magával ragadja, ha tiltakozik ellene, legfeljebb visszaléphetett volna, de ő érezte az események súlyát. Nagy Sándor és Bonaparte Napóleon maga rohant a fény és dicsőség felé, és az így vagy úgy, de a vesztüket is okozta – igaz, a világtörténelem vezetőinek panteonjában hatalmas képzeletbeli szobrot kaptak cserébe. Aztán pedig ott van a híres-hírhedt vezetők végtelen sora, akik népükkel fizettették meg ambícióik árát. Kérdés hát: Orbán milyen úton járna inkább?
Mert – igaz, csak egy rövid időre – megvolt a lehetősége, hogy reformelnök legyen, és kivezesse országát a kommunizmus korszakából, de egy ponton túl ő inkább népe nyakába állt ahelyett, hogy előtte járt volna. Ki fizeti majd meg azt a kárt, amit Putyin barátsága okoz? Ki fizeti meg a kínai kölcsönt, és ki védi meg a világban járó magyarokat a muszlim világ bosszújától?
Orbán Viktor most fényesen száll alá a palesztin–izraeli konfliktus mocsarába, de felmerül a kérdés, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés ki felé nagyobb gesztus, hiszen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt úgy is fogadhatta volna, hogy az ország részese marad a nemzetközi szervezetnek. Nem szép, nem tanácsos és rossz üzenete van, de így a magyar miniszterelnök a vízzel a gyereket is kiöntötte, mert egy egész ország reputációjába törölte bele a cipőjét röhögve, hogy: de megmutattuk nekik!
Hát megmutatták, és ezek után a Szuverenitásvédelmi Hivatalt akár be is lehetne zárni. Magyarország szuverenitása jelen pillanatban olyan, mint Miki Egér: mindenki sokat beszél róla, cuki, csak nem valódi. Kevesebb kormány mondott le többről ilyen kevesek érdeke és gyarapodása érdekében, mint a jelenlegi, pedig volt egy Trianonunk.
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.