Szlovákiát még kerüli a SARS

A betegek számáról érkező ellentmondó hírek ellenére biztos, hogy a nemzetközi gyakorlatban a SARS – súlyos heveny légúti tünetegyüttes – betűszóval jelölt atipikus tüdőgyulladás egyre súlyosabb gondokat okoz a világban. A távol-keleti országokból induló járványszerű megbetegedést egyre több európai országban diagnosztizálják, miközben a betegség kórokozójáról még mindig nincsenek pontos információk.

A Hongkongban szinte már kötelező védőálarc a cseh tisztiorvos szerint csak szimbolikusan véd Reuters-felvételHabár a Szlovákiával szomszédos országokban még nem diagnosztizálták a betegséget, Csehországban és Magyarországon már több, hasonló tünetű páciens esetében elrendelték a karantént. Eddig valamennyiükről kiderült: a tünetek ellenére nem a nehézlégzéses tüdőgyulladásban betegedtek meg. A napokban hazaengedik azt a fiatalembert is, akit a székesfehérvári Szent-György kórházban ápoltak. A vizsgálatok kiderítették, hogy kizárható annak a lehetősége, hogy a nehézlégzéses tüdő-gyulladás vírusával fertőződött meg, a kórházban elrendelt karantént már feloldották. A laboratóriumi eredmények nem igazolták a súlyos betegséget annak a vietnami nőnek az esetében sem, akit a Ferihegyi repülőtérről szállítottak kórházba. A magyar Országos Egészségügyi Központ főigazgatója, Melles Márta elmondta: az aszszony betegségének nincs köze az atipikus tüdőgyulladáshoz, egyszerűen csak lázas volt és rosszullétre panaszkodott. Csehországban eddig tizenegy esetben feltételezték a kórt, a vizsgálat azonban valamennyi beteg esetében cáfolta a feltételezést.

Romániában azonban már három beteget jelentettek: a hivatalos szervek mindhármuk esetében megerősítették a SARS-diagnózist. A legfrissebb hírek szerint felütötte fejét a betegség Spanyolországban és Belgiumban is, a betegek azonban minden esetben külföldön, Ázsiában vagy Amerikában fertőződtek meg. Európában még senki sem halt meg a betegségben, sőt nem jelentették annak helyi terjedését sem.

Az ázsiai országokban megbetegedettek többsége azon kórházak alkalmazottai közül került ki, akik az első betegek ápolásában vettek részt. A WHO vasárnap jelentette, hogy a fertőző tüdőgyulladásban meghalt a szervezet egyik járványügyi szakértője is. Az olasz származású Carlo Urbani doktor Vietnamban dolgozott, egyike volt azoknak a szakembereknek, akik diagnosztizálták a betegséget.

A világ vezető járványügyi laboratóriumai, félretéve az eddigi versengést, közösen próbálják megállapítani a SARS okozóját, hogy ezt követően kifejleszthessék hatásos ellenszerét. Egyelőre bizonytalan a betegség terjedésének módja is: az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO továbbra is állítja, hogy csak közeli és hosszantartó kapcsolat esetén terjed a betegség, ennek azonban ellentmondanak a Hongkongból érkező hírek. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?