Szexuális zaklatások futószalagon – bocsánatot kért a Ford

Ford
Chicago |

Elképesztő dolgok történtek a Ford chicagói gyáraiban, a vezérigazgató bocsánatot kért.

A Ford autógyár elnök-vezérigazgatója nyílt levelet írt alkalmazottainak a két chicagói gyárban történt szexuális zaklatások miatt, és elítélte az ilyen cselekményeket.

„Ígérem, hogy tanulunk a történtekből és a jövőben jobban tesszük a dolgunkat” – szögezte le Jim Hackett. Levelét a The New York Times című lap is közzétette.       Az elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy a karácsonyi ünnepek után Chicagóba utazik, hogy személyesen beszéljen az ott dolgozó munkatársnőkkel.

A levél azt követően jelent meg, hogy a The New York Times interjúkkal tűzdelt hosszas riportban számolt be a két chicagói gyárban történt szexuális zaklatásokról és az ezekkel szembeszálló nők elleni megtorlásokról. 

Torokszorító volt a megszólaltatott nők vallomásait olvasni a The New York Times hasábjain” – írta levelében Jim Hackett.

A lap munkatársai mintegy 70 embert kérdeztek ki, s az is kiderült, hogy a cégnek sok pere is volt emiatt. Idén augusztusig tízmillió dollárt fizettek ki az áldozatoknak kártérítésként. A pereket azonban nem „csak” szexuális zaklatások, hanem rasszista megkülönböztetések miatt is indították. A lap szerint jelenleg mintegy 30 panaszos pere folyik a bíróságokon. 

A Ford vezetése kifizette a kártérítéseket, ám eddig egyetlen alkalommal sem ismerte el felelősségét.

Először fordult most elő, hogy egy vállalati felsővezető nyilvánosan kér bocsánatot az alkalmazottaitól. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?