Vége annak az időnek, amikor a ronda nők és férfiak olyan kamu dumákkal próbáltak javítani helyzetükön, hogy nekik csak érdekes arcuk van, meg különben is, ízlések és pofonok. Egy számítógépes program megmondja az igazságot. És még tanácsot is ad, hogy javíthatunk a külsőnkön. Már akinek futja plasztikai műtétre.
Szép vagy ronda? Megmondja a gép!
A fényképet a szoftver beemeli a programba, és miután összevetette a benne levő arcokkal, 1 és 10 között leosztályozza.
Öncsúfítás ellen
Mindez nemcsak jó játék, hanem például a plasztikai sebészetben igen előnyösen lehetne használni, és egész biztosan sikere lenne a szórakoztató és a kozmetikai iparban is – vélik szakértők. Elsősorban azonban orvosi területen tudnák igen eredményesen használni, segítségével meg lehetne előzni, hogy a páciensek elhamarkodott döntést hozzanak külsejük megváltoztatására vonatkozóan.
Claudia Schiffer arca is az adatbázisban
A szoftver különlegessége, hogy fel tudja mérni az arc arányait, figyelembe veszi a homlok, az orca, a szemek és a száj közti távolságot. Hogy erre képes legyen, a fejlesztők 215 különböző korú és etnikumú nő képét használták fel a program megalkotásához, köztük Claudia Schifferét, Kate Mossét és Catherine Zeta-Jonesét.
Egyetért a gép az emberi szemmel
A kutatók az adatbázis segítségével meghatározták a legszebb nők arcának legjellemzőbb vonásait és ezek alapján alkották meg az arcfelismerő technológiát. Úgy találták, hogy bár a kiválasztott hölgyek arcvonásai különbözőek, mégis nagyjából egyezett az, amit a program szépnek talál, azzal, ami emberi szemmel nézve is szép.
Hamarosan jön a férfiváltozat is
Ha a számítógépnek egy arcot mutatunk, a szoftver nemcsak kíméletlenül szembesít a valósággal, hanem tanácsot is ad, miként lehetne szebbé tenni a látványt.
Épp ezért lehetne az egyik fejlesztő szerint nagy hasznát venni a plasztikai sebészetben. Mivel azonban a szépségipar célközönségébe már nem csak a nők tartoznak bele, a kutatók arra készülnek, hogy létrehozzák a szoftver férfi változatát is. (velvet.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.