Száz éve halt meg a rádió feltalálója

Az élcek nem titkolt üzenete az volt, hogy minden keletről származó jó dolog eleve hazugság, jobbik esetben is a fejlett Nyugat koppintása. Holott a szakemberek jól tudják, hogy az egykori Szentpétervár a tudomány fellegvára volt, falai között számtalan európai hírű tudós fordult meg, akadémiája pedig megalakulásától fogva a világ élvonalába tartozott – dacára az országban uralkodó despotikus rendszer(ek)nek. Ezért szinte természetesnek vehetjük, hogy a 19. század végének és a 20. század elejének nagy csodájában, a rádiózásban és a televíziózásban is oroszlánrészt vállaltak az orosz tudósok. Közülük is kiemelkedik Vlagyimir Kozma Zworikin, az elektronikus televízió és Alekszandr Sztyepanovics Popov, a rádió egyik megalkotója. A találmányok voltaképpen ikertestvérek – a 19. század nagy felfedezései nyomán születtek. Viharosan rövid idő alatt, alig két emberöltőre volt szükség, míg az első felismerésektől eljutottak a gyakorlati kivitelezéshez.

A nagy elődök: Maxwell, Hertz és Morse

A villamos térelmélet kidolgozása James Clerk Maxwell, a klasszikus fizika betetőzője nevéhez fűződik, aki 1862-ben hozta nyilvánosságra négy egyenletét, amely az elektromágneses tér teljes leírását tartalmazza. Feltételezte egyúttal, hogy a látható fény is ilyen sugárzás. Igazolni viszont nem tudta. Nem is volt rá ideje: mindössze 48 éves volt 1879-ben bekövetkezett halálakor. Munkásságát Heinrich Hertz folytatta, akinek 1886-ban sikerült igazolnia a Maxwell által feltételezett elektromágneses hullámok létét, valamint feltételezésének helyességét is, hogy a látható fény is elektromágneses sugárzás. 1890-ben megjelent alapvető munkájában végső győzelemre vitte Maxwell elméletét. Tevékenysége csúcsaként megszerkesztette az első rezgőkört, amely hamarosan a rádió, majd évtizedek múltán a televízió alapjává vált. Bizonyára nem jó üzlet az életbiztosítók számára villamossági szakemberekkel foglalkozni: a német tudomány nagy ígérete 37 évesen hunyt el – még azelőtt, hogy sikerült volna megszerkesztenie a rádiót.

A távírót Samuel Finley Morse 1844-ben, tizenhárom évvel Hertz születése előtt mutatta be. Viharos elterjedésére a legjobb példa, hogy négy év múltán a bécsi forradalom kitörésének hírét ezzel a műszaki csodával továbbították Pozsonyba. Innen egy kicsit lassabban jutott el Pestre: gőzhajóval kellett szállítani, tekintve, hogy ekkor még a két város között nem volt vezetékes összeköttetés. Arra viszont évtizedekig gondolni sem lehetett, hogy a levegőn keresztül is híreket tudjanak továbbítani. Hertz elektromágneses rezgőköre viszont megadta a lehetőségét annak, hogy egyik helyiségből a másikba ez megtörténhessen. Csakhogy olyan kicsi volt az áramkör által kibocsátott sugárzás, hogy a szakemberek nagy része nem hitt egy használható megoldásban. Kevesen gondolták, hogy ez éppen egy szentpétervári tudósnak sikerül.

Az antenna feltalálása

Popov két évvel volt fiatalabb Hertznél – 1859. március 16-án született az Ural lábánál fekvő Tuminszkban. Minden esélye megvolt arra, hogy jó orosz pópa váljon belőle: édesapja is az volt, ő maga pedig a jekatyerinburgi papneveldében tanult. Ez az intézmény arról volt híres, hogy tanárai magas szinten művelték a matematika és a fizika tudományát. Popov tehetségét azonnal felismerték, így a szeminárium elvégzése után arra biztatták, hogy a papi helyett a tudományos pályát válassza. Az ő tanácsukra iratkozott be a szentpétervári egyetem fizika szakára, ahol 1882-ben oklevelet szerzett. Mivel már ebben az időben is behatóan foglalkozott a stratégiai jelentőségű távírdászattal, kihasználta, hogy a kronstadti tengerészeti kadétiskolában ajánlottak neki állást. Külföldi szaklapokból értesült Hertz kísérleteiről. Gyakorlati ember lévén az első pillanattól pontosan tudta, mekkora jelentősége lehet a mozgó hajók számára a vezeték nélküli hírtovábbításnak. Kutatásai jelentőségét felettesei is felismerték, ezért kiküldték az 1893-as chicagói világkiállításra, ahol a villamosságtan legújabb eredményeit is bemutatták.

Bár mai szemmel banálisnak tűnhet Popov felismerése, forradalmi jelentőségét nehéz elvitatni. Rájött, hogy az elektromos rezgőkör által kisugárzott elektromágneses hullámok ereje kevés ahhoz, hogy nagyobb távolságban érzékelni lehessen. Ehhez egy újabb, nyitott rezgőkörre van szükség. Ma minden villamossági szakember tudja, hogy egy közönséges fémhuzalnak villamos ellenállása, kapacitása és indukciós tényezője van, vagyis amit népi nyelven drótnak neveznek, az valójában egy ellenállásból, kondenzátorból és tekercsből álló, szaknyelven mondva RLC rezgőkör. Ráadásul azzal, hogy a két vége nem ér össze, nyitottá válik, vagyis maximális hatékonysággal sugározza ki a Hertz-féle zárt rezgőkör hullámait. Popov zseniális felismerése tehát az antenna feltalálása volt. Pofonegyszerűnek tűnik, csak éppen előtte senkinek sem jutott eszébe.

A szikratávírás rekordjai

Popov kísérleti eredményeinek első, zárt körű bemutatójára 1895. május 7-én került sor a szentpétervári orvosi kamara ülésén, amikor az egyik helyiségből a másikba sikerült szikratávíró üzenetet küldenie. Tökéletesített berendezésével az 1896. március 12-i nyilvános bemutatón már 200 méter távolságból küldött üzenetet. Meghatóan szép, hogy a villamosságtan nagy úttörőjének tiszteletére a rádióüzenet csak egy nevet továbbított: Heinrich Hertzét, aki ekkor már két éve halott volt. Kísérletei sikerén felbuzdulva egy évvel később már két hajó között, mintegy 700 méternyi távolságból váltott szikratávíró jeleket. Ugyanebben az évben egy fontos rádiótechnikai felfedezést tett: rájött arra, hogy a fémfelületek tükör módjára visszaverik a rádióhullámokat. Ennek köszönhetően használják ma a műholdvevők a parabolaantennákat. Évről évre döntötte a távolsági rekordokat, 1899-ben már húsz tengeri mérföldre sikerült rádiójeleket továbbítania. Ugyanebben az évben az orosz hadiflotta egyik büszkesége, az Aprakszin cirkáló a jég fogságába került a Finn-öbölben. Az admiralitás elrendelte, hogy távíró kábelt fektessenek a hajó és a legközelebbi hadibázis között, csakhogy a tengerbe süllyesztett vezeték elszakadt. Popov ekkor felajánlotta Makarov admirálisnak az általa kifejlesztett készüléket. Mivel stratégiai okokból a legénység nem hagyhatta el a hajót, viszont fennállt a veszélye, hogy az összetorlódó jégtáblák a cirkálót összeroppantják, a napi kapcsolat elengedhetetlen volt a földi bázissal. Makarov kétkedve ugyan, de rábólintott Popov tervére. Fél éven keresztül, 1900 áprilisáig tartották a kapcsolatot az Aprakszinnal, amely a zajlás megindulásával szerencsésen kiszabadult a jég fogságából.

Május 7. a rádiózás világnapja

Popov készüléke ekkor indult nemzetközi diadalútjára: 1900 nyarán megrendezett párizsi világkiállításon aranyérmet kapott. Emiatt aligha csodálható Popov megrökönyödése, amikor értesült a 25 éves Gugliemo Marconi eredményeiről, amelyektől zajos volt az angol sajtó. Az itáliai zseni még diákéveit töltötte, amikor Popov feltalálta az antennát. Marconi egyébként két forrásból merített: részben Popov, részben a horvát Nikola Tesla eredményeit használta fel saját készüléke megszerkesztésekor.

A hivatalos körök árgus szemmel figyelték Popov tevékenységét, a nemzetközi siker láttán a hazai elismerés sem maradt el: kinevezték a szentpétervári műszaki főiskola professzorának, majd 1905-ben az intézmény vezetését is rábízták. Szerencsétlenségére. Oroszországban ebben az évben forradalom söpört végig: sztrájkba lépett a munkásság, a diákok, majd fellázadt a katonaság is. Az év végére sikerült a cár despotikus rendszerének megerősítenie hatalmát, elkezdődtek a leszámolások. A hatóságok első dolga volt a diákok megrendszabályozása: Popovtól követelték mindazok kizárását, akik részt vettek a tüntetésekben. A tudós minden erejével megpróbált tanítványai védelmére kelni. Sorsa jellemzően kelet-európai történet: szélmalomharca egészsége megrendüléséhez vezetett, súlyos agyvérzést kapott, melynek következtében három nappal később, január 13-án elhunyt. Még 46 éves sem volt.

A rádióelektronika eredményeit a Nobel-díj Bizottság 1909-ben ismerte el, amikor Marconi és Karl Ferdinand Braun vehette át a legmagasabb tudományos kitüntetést. Képzeletben mellettük állt Popov is, aki nem érhette meg ezt a napot. Viszont ötven évvel halála után az ő tiszteletére – annak emlékére, hogy ezen a napon mutatta be készülékét a szentpétervári orvosoknak – május 7. lett a rádiózás világnapja.