Újdelhi. Több mint ötven ember vesztette életét és mintegy 150 sérült meg abban a vonatszerencsétlenségben, amely az észak-indiai Pandzsáb szövetségi államban történt tegnap. A pandzsábi kormányzó tájékoztatása szerint a szerencsétlenséget két személyvonat frontális ütközése okozta.
Súlyos vonatbaleset
Újdelhi. Több mint ötven ember vesztette életét és mintegy 150 sérült meg abban a vonatszerencsétlenségben, amely az észak-indiai Pandzsáb szövetségi államban történt tegnap. A pandzsábi kormányzó tájékoztatása szerint a szerencsétlenséget két személyvonat frontális ütközése okozta. A mentési munkálatokban katonák is részt vesznek. Az Amritszártól 150 kilométerre keletre, Patankot és Dzsalandár városa között történt baleset kiváltó oka egyelőre ismeretlen a hatóságok előtt. India vasúti hálózata a második legnagyobb a világon a kínai után, naponta 14 ezer vonat indul útnak, több mint 13 millió utassal. Ugyanakkor igen magas a baleseti arány, évente átlagban 300 vonatszerencsétlenség történik az országban. Pandzsáb államban 1998-ban egy hasonló ütközésben 220-an haltak meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.