Sok az adatvédelmi hiányosság a Facebookon

<p>Önkényesen használják felhasználóik adatait az online közösségi oldalak, mint például a Facebook vagy a MySpace - derült ki egy német tanulmányból.</p>

Az összes letesztelt internetes hálózat adatvédelme problémás volt, tízből hét portálnál pedig "jelentős" hiányosságokat tapasztaltak.
A Test című német lap áprilisi számának a Warentest alapítvány által készített tanulmányt csütörtökön mutatták be Berlinben. Elmondták: leginkább a nagy amerikai portálok korlátozzák a felhasználók jogait, ugyanakkor nagyon könnyedén engedik át a privát adatokat egy harmadik félnek.

Aki saját szövegeket vagy képeket tölt fel például a Facebookra, automatikusan lemond azok szellemi tulajdonáról. Egyedül a MySpace felhasználói feltételei között húsz olyan záradékot találtak, amelyek alapján a portál "szemtelen módon" felhasználja látogatói adatait.

A tanulmány pozitív példaként említi a studiVZ és a schülerVZ német közösségi oldalakat. Ezek esetében a felhasználók befolyásolhatják adataik egyéb területeken való alkalmazását, a portálok pedig alig továbbíthatják harmadik félnek az információkat.

Egyes internetes közösségi oldalak esetében csupán néhány napjába került az alapítvány munkatársainak, hogy viszonylag egyszerű eszközökkel feltörjenek egy tetszőleges felhasználói profilt és megszerezzék a tárolt információkat. A tanulmány készítői munkájuk során - engedéllyel - hackereket is használtak.

Aki netán a Facebookon szeretné személyes adatait elrejteni ismeretlenek szeme elől, hosszadalmas keresés után tudja csak módosítani az alapvető beállításokat. 2009 decembere óta úgy változtatták meg a Facebook beállításait, hogy sok profiladat - többek között a név, a profilkép és a csoportokhoz való tartozás - minden felhasználó számára láthatóvá vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?