Segíthette az élet keletkezését?

Bár a 3,5 milliárd éve becsapódott meteorit szilánkjait, illetve az általa létrehozott, feltehetőleg gigantikus krátert még nem találták meg, Dél-Afrikában és Ausztráliában gyűjtött geológiai minták elemzéséből arra következtetnek, hogy a meteorit átmérője csaknem 20 kilométer lehetett, azaz mintegy kétszer akkora, mint a dinoszauruszok pusztulását okozó, 65 millió évvel ezelőtt a Földbe csapódott kisbolygóé. Donald R. Lowe, a Stanfordi Egyetem geológus professzora és munkatársai két ismert ősi földtani formációból, a dél-afrikai Barberton zöldszikla-övezetből és az ausztrál Pilbara-tömbből gyűjtöttek kőzetmintákat, amelyeket érzékeny geokémiai elemzésnek vetettek alá. Mindkét helyszínen olyan régi kőzetek is találhatók, amelyek még akkor képződtek, amikor a Föld csak 1 milliárd éves volt, s csupán egysejtű baktériumok éltek rajta. Mintáinkat a legrégebbi, ősi formájukat szinte érintetlenül megőrző üledékes és vulkáni eredetű kőzetekből vettük – mondta Lowe. Bár ismeretesek ennél régebbi kőzetek is, legtöbbjüket annyi geológiai hatás (gyűrődés, törés, lávakifolyás stb.) érte, hogy már nem sokat tudnak elárulni a Föld felszínének hajdani arculatáról. Lowe és egyik munkatársa, Gary R. Byerly, a Louisianai Állami Egyetem geológusa több mint 20 éve kezdett mintákat gyűjteni a két lelőhelyen. Jóllehet több ezer kilométerre esnek egymástól, mindkét helyszínen találhatók olyan 3,5 milliárd éves rétegek, amelyek feltűnően nagy számban tartalmaznak mikroszkopikus méretű gömbölyű üveggyöngyöket, úgynevezett mikrotektiteket vagy szferulákat, amelyek jellegzetesen meteoritok becsapódásának melléktermékei. „Amikor egy meteor nagy sebességgel átzuhan a légkörön, rövid időre légüres csatornát hagy maga mögött, amelyet a levegő nem tud azonnal visszafoglalni – magyarázta Lowe. A felszínnek ütközve a meteor megolvasztja és elpárologtatja a sziklát: a gőzöket a légüres csatorna felszippantja, így a légkörbe jutnak, majd a gőzfelhőben cseppecskékké kondenzálódnak, visszazuhannak, s a talajba fúródva lehűlnek és megszilárdulnak. A dinoszauruszok pusztulását okozó kisbolygó becsapódása alig 2 centiméter vastagságú szferularétegeket hozott létre világszerte. A dél-afrikai és ausztrál rétegek ennél jóval vastagabbak: 20-30 centiméteresek. A kőzetek kémiai elemzése olyan ritka fémeket, például iridiumot is nagy koncentrációban mutatott ki bennük, amelyek a Földön alig fordulnak elő, viszont a meteoritokban jóval gyakoribbak. Az 1980-as évek közepén, amikor Lowe és Byerly először állt elő azzal az elképzeléssel, miszerint ezek az iridiumban és szferulákban gazdag rétegek egy nagy meteorit becsapódására utalnak, a feltételezést sokan kétségbe vonták. Főképp a geokémikusok vitatták, mondván: a szferulák vulkáni tevékenység nyomán is keletkezhettek. Két évvel ezelőtt azonban a kételyek eloszlottak: sikerült ugyanis bebizonyítani, hogy a kőzetekben lévő króm kétségtelenül Földön kívüli eredetű. A becsapódás pontos időpontjának meghatározásakor kiderült, a vizsgált dél-afrikai és ausztrál minták életkora 3,47 milliárd plusz/mínusz 2 millió év. Milyen lehetett bolygónk, amikor az ütközés bekövetkezett? Biztosat nem tudni róla. Lowe és munkatársai úgy vélik, a Földet túlnyomó részben víz boríthatta, s valószínűleg nem voltak még nagy szárazföldek, hanem nagyon sok kisebb mikrokontinens létezhetett. Ha az óceán vizének térfogata nagyjából megegyezett a maival, átlagos mélysége 3,3 kilométer lehetett. „Egy 20 kilométeres meteor 1-2 másodperc alatt átzuhanhatott az óceánon, majd a tengerfenéknek ütközött” – mondta Lowe. A becsapódás több kilométer magas hullámokat kelthetett, szétmorzsolhatta a mikrokontinenseket, s felszaggathatta az óceán fenekét. Nehéz megállapítani, milyen hatással voltak e nagy katasztrófák a földi élet fejlődésére. Mivel a legfejlettebb élőlények akkoriban a baktériumok voltak, nem állapítható meg, történt-e akkoriban a dinoszauruszuk kihalásához mérhető tömeges fajpusztulás. Másfelől Lowe szerint az sem zárható ki, hogy a meteor becsapódása éppen ellenkező hatású volt. A legrégebbi mikrobanyomok ugyanis szintén 3,5-3,4 milliárd évesek, azaz nagyjából egybeesnek a becsapódással. Lehetséges, hogy a meteorit valami módon hozzájárult a földi élet kialakulásához? A kutató kitért arra a bizonytalanságra is, amely a Föld akkori éghajlati viszonyaiból ered. Mint jelezte, az átlaghőmérséklet akkoriban rendkívül magas, talán a 85 Celsius-fokot is elérő lehetett. Nehéz megmondani, hogy a forró Földön milyen hatása lehetett egy meteor becsapódásának – magyarázta. A jelenlegi éghajlati viszonyok között tudjuk, hogy egy nagy becsapódás iszonyatos mennyiségű port dobna fel a légkörbe, és emiatt az átlaghőmérséklet jócskán leesne. Sokan ezzel magyarázzák a dinoszauruszuk pusztulását: hiába voltak hatalmas, erős állatok, sokkal érzékenyebben reagáltak a környezeti változásokra, mint a mikrobák, amelyek extrém viszonyokhoz is képesek alkalmazkodni. Úgy tűnik, a Föld életének hajnalán, a mainál sokkal gyakoribb meteorbecsapódások az eddig feltételezettnél is alaposabban befolyásolták bolygónk történelmét – összegezte Lowe. További rétegek elemzése segíthet majd annak megértésében, hogyan befolyásolták a kozmikus ütközések a Föld arculatának és az életnek a kialakulását. (ÉT)