Kilépett medréből a Gyűrűk ura című filmtrilógiából ismert új-zélandi Ruapehu-vulkán krátertava. Az Északi-szigeten fekvő hegy lejtőjén lezúduló sok ezer tonna sárból, vulkáni törmelékből és savas vízből álló iszapfolyam az első beszámolók szerint sem károkat, sem személyi sérüléseket nem okozott.
Sárlavina zúdul a Végzet hegyéről
A kutatók figyelmeztetésének köszönhetően a korai előrejelző rendszer kifogástalanul működött. A rendőrség és a polgári őrség a „gátszakadás” után azonnal lezárta az utakat, és leállította a vasúti forgalmat a hegy déli lábánál húzódó pályaszakaszon. Az észak-déli, Wellington és Auckland között húzódó fővasútvonalon két vonatot állítottak meg 200 utassal, nem messze a hegy lábától.
Az első helyszíni beszámolók és felvételek szerint az iszapfolyam Tangiwai felé tart, arra a helyszínre, ahol 54 évvel ezelőtt 151 embert rántott a halálba a hóból kiolvadó, törmelékkel, kövekkel teli iszapár, a lahar néven ismert természeti jelenség. Az áldozatok a Wellington-Auckland expresszen ültek, amely kisiklott, miután a sárlavina elsodorta a Whangaehu folyó feletti vasúti hidat közvetlenül a szerelvény áthaladása előtt. Sok holttestet azóta sem találtak meg.
A geológusok arra számítanak, hogy az iszapfolyam a Whangaehu-völgyön keresztül a tengerbe ömlik. A völgyben 1860 óta már több mint 60 hasonló jelenséget jegyeztek fel.
A Ruapehu az Északi-sziget legmagasabb hegye, a mintegy 80 ezer hektáros Tongariro Nemzeti Park egyik fő látványossága. A Gyűrűk ura trilógiában ez a hegy és környéke volt Mordor, a vulkán pedig a Végzet-hegye. A tűzhányó legutóbb 1995-ben és 1996-ban tört ki, éppen akkor, amikor Peter Jackson a filmet forgatta a nemzeti parkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.