Révay Erzsébet második házassága

Második férje az úgyszintén özvegy, de Erzsébetnél mintegy hét évvel fiatalabb Philip Henrik Calisius (Calisch) császári ezredes, egy lengyelországi (vagy németországi) régi német nemes család leszármazottja, aki VI. Károly császártól és koronás királytól a Habsburg-ház hűséges hadi szolgálatáért indigénátust és báróságot kapott. S az 1715. évi országgyűlésen magyarországi honfiúsítást nyert.

Változtak az idők.

A Petrőczy István oldalán harminc éven át felvállalt Habsburg-ellenes kuruc mozgalom kora elmúlt, s az elözvegyült 54 éves Révay Erzsébet a kurucokkal korábban szembenálló táborban küzdő, ráadásul idegen, német nyelvű hadfival kötötte össze a maga és tízéves lánya életét. A múltjában, eredetében, nyelvében egymástól oly különböző idős pár azonban abba, ami Révay Erzsébet szemében különös fontossággal bírt: a protestáns hitében és e hit melletti kiállásában közel állt egymáshoz.

Ugyanakkor Calisius nem volt egészen idegen Magyarországon: első felesége, Rázgha Krisztina (Rázgha Márton és Mednyánszky Krisztina lánya) is magyar volt. A német ezredes nem azon egykorú indigénák közé tartozott, akik a Magyarországon nyert birtokukat jószerivel nem is ismerték, s igyekeztek eladással hasznosítani őket. Calisius ragaszkodott az első felesége után örökségének tekintett magyarországi jószágokhoz, s meg is tartotta valamennyit. [Rázgha Krisztinával nemzett Keresztély (Christian) nevű fiával, egyetlen ivadékával a családja „calischi” előneve mellett az egyik magyarországi Rázgha-jószághoz fűződő „kisbíróci” prédikátumot is viselte.]

A nyelvi különbözőséget

a házaspár egymás közt a latin nyelv használatával hidalta át: távollétében a feleségével sűrűn levelező ezredes mindig latinul ír Erzsébetnek. A gyerekek, Erzsébet lánya és Calisius fia magyar nyelven írnak anyjuknak. De Erzsébet magyarnyelvűségének respektálása mellett erőteljesen behatol az újonnan létrejött családba a német nyelv: Calisius ezredes nemcsak fiával, hanem mostohalányával, Erzsébet leányával is német nyelven levelez.

ĺgy az elődök,

a 16. és 17. századi Zayak és Petrőczyek (akárcsak a velük egykorú Révayak) magyar nyelvű családi levelezése után a 18. század elején először találkozunk a német nyelv meghonosodásának jeleivel a családtagok egymás közti érintkezésében. A gyerekek új, magyar–német többnyelvűségével szemben azonban Révay Erzsébet megmarad az előző korok ősi öszszetételű (magyar, szláv, latin) többnyelvűségében, s abban él mindvégig. (Szláv, azaz szlovák nyelven a népi és felekezeti környezetével érintkezik Erzsébet is, a fiatalok is.)

Révay Erzsébet a lányát, Petrőczy Erzsébetet már születésekor odaígérte kedvelt rokona és jó barátja, Radvánszky János fiának, és 1720 végén az alig 16 éves lányt el is jegyezte az egyik Radvánszky fiúval. Mivel azonban a jegyesek között negyedízigleni rokonság állott fenn, ahhoz, hogy házasságot köthessenek egymással, a fennálló törvények szellemében két dispensiót kellett számukra szerezni: egy egyházit az illetékes katolikus püspöktől vagy a pápától, és egy államit a királytól. A dispensió megadását az egyház a katolikus hitre való áttérés feltételéhez is köthette, de lehetséges volt elérni a feltétel enyhébb, az áttérésnek csupán a reményét kifejező megfogalmazását is. Ez utóbbi megszerzésére törekedett, minden követ megmozgatva, Radvánszky János. Révay Erzsébet viszont eleve megalázónak tartott mindennemű feltételt, és a saját protestáns hírneve védelmében kikötötte, hogy az ügyben legalább a lánya kiléte, neve maradjon mindvégig titokban. Ezt azonban Radvánszky és megfizetett emberei nem érhették el: a dispensiónak névre kellett szólnia. A bonyolult és mindegyre eredménytelen ügyintézés során egyre több nézeteltérés, sőt viszály keletkezett a két régi jó barát, Erzsébet és Radvánszky között, mígnem Erzsébet felindultságában 1721. április 17-én

visszakéri a jegygyűrűt.

A felindultságon kívül a jegyesség felbontásában tán volt némi szerepe az idős Calisiusnak is, aki feltehetően szívesen látta volna az okos és gazdag Révay Erzsébet lányát a saját fia feleségeként. A fiú maga sokáig távol élve a családtól, mostohahúgát tulajdonképpen csak mint gyermek ismerte. Amikor apja megnősült, Keresztély a tübingeni egyetem hallgatója volt, az egyetem elvégzése után pedig atyja hosszabb nyugat-európai tanulmányi vándorlásra, peregrinációra küldte. Alig telt el azonban néhány hónap az után, hogy Révay Erzsébet felbontotta lánya eljegyzését, Philip Calisius – aki a fiához írt leveleiben mindig is szót ejtett a „Fräulein Schwester”-ről, a húga kisasszonyról – 1721. augusztus 12-én kelt levele utóiratában „sub rosa” (= bizalmasan) jelezte fiának, hogy ő meg „a Mama” beszélgettek az ő esetleges jövendő házasságukról. A környéken elterjed annak a híre, hogy a fiatal Calisiust hazahívták peregrinációjáról. A történések menete aztán nagyon felgyorsul. 1721. szeptember 18-án az eljegyzés felbontása miatt támadt vihar elcsitítására Révay Erzsébet pecsétes írást ad Radvánszkynak, amelyben megerősíti: „... kötelezünk magunkat, hogy feledékenységben vévén minden ízetlenséget és ő klgmek ellen való neheztelésünket, többé se szóval, sem cselekedettel, sem pediglen semminémű kigondolható okkal ’s móddal jó névnek sértetésére avagy becsületlenségekre ’s károkra cilozo állapotokban ő kglmek Házának véteni avagy ő kglmek ellen agyarkodni nem akarunk, nem is fogunk...” S két héttel később, 1721. október 1-jén Erzsébet

összeházasítja lányát

az ifjú Calisiusszal. Egy év múlva, 1722 őszén Philip Calisius a titkárával és inasával Bécsben tartózkodik, és nap mint nap várja otthonról a hírt, hogy menye megszabadult terhétől, megszülte az első unokát. Ám mielőtt ez megtörténne, az 54 éves ezredes váratlanul elhalálozik.

Fia, várandós feleségét mostohaanyjánál hagyva, egyedül utazik ki október 5-én Bécsbe, hogy eltemesse apját. S mert a temetés után is egy ideig Bécsben marad, mostohaanyjával s rajta keresztül feleségével levélben tartja a kapcsolatot. Közvetlenül a temetés után megvallja: „...igen kivántam volna az meghült tetemet Magyar Országba ’s füképpen is Neczpált bé temettetni, azért is eleget tanácskoztam becsületes emberekkel, de ők más modalitást nem adtak nekem, hanem hogy a Testet balzamiroztattam volna, s mivel hogy pedig szegény... Atyám Uram Teste még éltében eleget metszetett, bizony holta után meg hült Testit újonnan maceráltatni Lelki esméretem nem engedte.” Megírja, hogy az október 6-i temetésre minden jóakaróját s apja minden ismerősét meghívta, „de mivel hogy a Fölséges Udvarnál emlitett napon nagy Ceremonia volt, ugy mint a Fölséges Bavariai Hercegnek az Fölséges Jozefina Ertz Hercegnével való Lakodalma, ki-ki magát excusálta, mindazáltal mégis 16 Hintó jött, a’ ki üdvözült Atyám Uram Tetemét késértette...” Az elhunytat egy kriptába helyezték el, „holott (=ahová) csak Groff ’s Nagos Urakat, idegen országokbul bétemetik, a’ mi hitünkbül valókat, s a helyért száz forintot le kölletett tennem”. (Az egész temetésre nyolcszáz forintot adott ki.)

Az ifjú Calisius a temetésre gyászruhát csináltatott apja titkárának és inasának, s az ezzel kapcsolatosan szerzett gyakorlatias tapasztalatáról is hírt ad: arról tudniillik, hogy Bécsben olcsóbb a posztó, mint odahaza, érdemes lenne, úgymond, vásárolni nagyobb menynyiséget. (Erzsébet rendel is 60 rőföt.)

A másodszor elözvegyült Révay Erzsébet még tíz évig élt markáns egyénisége, akaratereje és öntudatossága teljében. A korabeli rendeleteket meghaladva, két prédikátort tartott a maga és jobbágyai számára, egyet túróci, egyet trencséni birtokain. S ezen főúri vallásgyakorlata védelmében 1726-ban heves összeütközésbe került Trencsén vármegyével, mikor is bicsicei házánál megverette a megye beavatkozásra kiküldött hajdúit. Amikor pedig a megye tisztségviselői az ellene emiatt indított per során valami célzást tettek oktalankodó női mivoltára, Erzsébet az ótestamentumi Deborah bíró aszszony, valamint számos európai, köztük magyar királynők példájára hivatkozva tiltakozott az ellen, hogy

a női nem és a jogvédelem,

s a társadalom igazgatása egymást kizáró viszonylatba helyeztessék. S csak évek múlva adott képviselőjének felhatalmazást arra, hogy a vármegyével az ügyben alkudjon meg, jusson „atyafiságos” kiegyezésre.

Megérte több unokájának világra jöttét. A bicsicei házat átengedte a fiataloknak, de szklabinai és mossóci házát, birtokait továbbra is maga irányította. Képviselője révén élénken követte a magyar országgyűlés tárgyalásait, néha maga is felutazott valamely ügye intézésére Pozsonyba, a nádornak s más befolyásos személyiségeknek finom túróci sajtjaival meg szarvasgombáival kedveskedett.

De sok időt szentelt az emlékezet megőrzésének is, amit mindig is fontosnak tartott. Családja iratait, leveleit rendezgette, összegyűjtötte, s „Miltoságos Fejedelem Levelei – ’s Parancsolati” megjelöléssel látta el az első urához írt Rákóczi-leveleket, feljegyzéseket készített a család és saját nyomtatott és kéziratos könyveiről, egy „Clenodium-jedzís”-ben számba vette és leírta ékszereit, arany- és ezüstműveit. Végigböngészve ez utóbbi jegyzékét, a jegygyűrűi leírásában felfigyeltem egy apró, mindössze

egyszavas, de beszédes eltérésre.

Az első jegygyűrűjét így írja le: „Istenben múlt édes Uram Petrőczy István Úrtól való gyémántos Jegy gyűrő, akiben van egy örög (= öreg) és tizenkét apró gyémánt. A második jegygyűrű leírásából hiányzik az „édes” szócska: „Egy örög gyémánttal való arany gyűrő, a’ kit néhai Istenben múlt Uram Calisius Úr váltott velem.” Pedig második urával sokkal nyugodtabb, békésebb élete volt, mint az elsővel...!

Révay Erzsébet 1732. november 19-én hunyt el, életének 72. évében. Őt is, mint „édes” urát, Petrőczy Istvánt a necpáli templomban temették el. Túróc-, Trencsén- és Liptó-megye evangélikus templomai többségében a lánya, Petrőczy Erzsébet kérésére két héten át naponta szóltak érette a harangok. A mossóci lelkész azonban sokallotta ezt, és azt válaszolta Petrőczy Erzsébet kérésére: kedves királyainknak sem parancsoltak ennyi kiharangozást. (De Petrőczy Erzsébet pénzadományát köszönettel vette.) Rajecról a katolikus pap is részvétét nyilvánította, s habár – mint írja – azt kívánta volna, hogy az úrnő az igaz katolikus hitben tért volna meg a másvilágra, harangoztatni azért fog érette, ha a harangozó megkapja a maga rendes díját. A necpáli artikuláris templom lelkésze viszont naponta kétszer is harangoztatott Révay Erzsébetért, s a lányához írt levelében így szólt róla: „Egy úrnő ment el, de valójában a magyarországi evangélikus egyház egy erős oszlopa dőlt ki.”