Hozzávalók:
1 réteslap, 1 db padlizsán, 1 db pirospaprika, 5-6 szem paradicsom, 3 ek olívaolaj, só, darált bors, szerecsendió, bazsalikom, 2 dl tejszín, 2 db tojás sárgája.
Elkészítése:
Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, majd tegyük hozzá a kis kockákra felvágott paprikát. Lassú lángon, állandóan kevergetve süssük körülbelül 5-6 percig, majd adjuk hozzá a kis darabokra felszeletelt padlizsánt és a napon szárított paradicsomot is. Fűszerezzük bazsalikommal, darált borssal, és sóval. Állandóan kevergetve pároljuk 10 percig, addig, amíg a padlizsán megpuhul. Vágjuk 10x10 centis kockákra a réteslapot, majd tegyünk egymásra, kissé elforgatva 3-4 lapot. Béleljünk ki vele muffin sütőformákat, töltsük meg háromnegyedig a megpárolt paprikás padlizsánnal. Tálba öntsük a tejszínt, adjuk hozzá a tojások sárgáját. Daráljunk rá borsot, szerecsendiót, ízesítsük kevéske sóval. Öntsünk minden megtöltött réteskosárba 3 evőkanálnyit, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 150 fokon süssük 15-20 percig. (o)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.